kisvasut.hu - kisvasut.hu - Vasúttörténet - Észak-Magyarország

Kazincbarcika, Békeváros városépítő vasútja

(Kismarton Zsolt - barcikaihistorias.hu)



Úgy gondolom, hogy nagyon sokaknak meglepetést fog okozni ennek a kisvasútnak a leírása. Nem is csodálkozom rajta, hiszen én is csak kb. 1 éve hallottam róla, és sokáig azt hittem, hogy csak tervekben létezett. Ellenben pár hónapja - igaz, nem sok - információ kezdett eljutni hozzám, sõt fényképek is, amik már egyértelmûen igazolták a létezését.

Elõször is tisztázzuk azt, hogy ez a kisvasút 760 mm-es nyomtávú volt, és NEM egyezik meg a volt normál nyomtávú BÉKE vágánnyal, és NEM egyezik meg a 600 mm-es tardonai bányavasúttal.

Sok esetben nem is volt olyan nehéz a különbözõ nyomtávú kisvasutakat összekeverni. Ennek oka pedig õ:

C-50-es dízelmozdony a L�EV vonalán.

C-50-es dízelmozdony a L�EV vonalán.
Fotó: Kismartonné M. Viktória (2015.)

Ezt a mozdonytípust 1952 és 1968 között gyártották Magyarországon a keskeny nyomközû vasutak számára. Kb. 280 darab készült belõle. 4 fõtípusa, és sokkal több altípusa volt, ezen kívül még változatosabb külsõ kialakítással készültek. (4) Elsõ ránézésre természetesen az összes típus nagyon hasonlít egymásra. A fõ gond az, hogy mind 600 mm-es, mind 760 mm-es, 950 mm-es és 1000 mm-es nyomtávra is készültek mozdonyok! Így az 1960-as években a tardonai kisvasúton - 600 mm-es nyomtáv - s a városépítõ vasúton - 760 mm-es nyomtáv - használhatták.

Kezdjük hát a legelején...

Amikor 1951-ben elkezdõdött a Békeváros építése, és 1952-ben kiépült a BÉKE vágány és az Anyagraktár az Irinyi Szakközépiskola és a Sportpálya helyén, az építést irányítók nagyon hamar rájöttek, hogy a hatalmas mennyiségû építési anyagot nem lehet idõben a város megfelelõ helyeire szállítani. (Akkor még nem volt mûút a városban!) Így 1953-ban a Kaposvári Gazdasági Vasutak a Minisztérium elé terjesztette a kérvényét, hogy az Anyagraktártól az építési területekre, a megnyílt Homokbányához és a Legényszálláshoz kisvasutat hozhassanak létre. Ezt a Minisztérium engedélyezte. (2)

 

Kazincbarcika, Békeváros iparvasút helyszínrajz

Kazincbarcika, Békeváros iparvasút helyszínrajz
Fotó: archív (1953.02.01.)

A kisvasút engedélyezett helyszínrajza 1953-ból.

Nem tudom, hogy a térképen mennyire látszik, így leírnám a nyomvonalat. A kép alja felé látható egy derékszögû keresztezõdés. Itt 'metszette' a kisvasút a tardonai 600 mm-es bányavasút vágányát. Ide õrházat létesítettek, hogy a balesetek elkerülhetõek legyenek. Ettõl lejjebb váltó található. Az egyenesen lefelé vezetõ ág a homokbányához vezetett, a másik ág a Legényszálláshoz. (Oda, ahol jelenleg a Mátyás király úti SPAR áll.) Felfelé haladva a vágány a K, L, M épületek mögött futott. Továbbhaladva elérte az anyagraktárat, és egy 60 méter sugarú ívvel megkerülte a Béke vágányt. (Piros berajzolás a kép bal oldalán.) Innen áthaladt az anyagraktár északi részén, majd továbbhaladt a G, H, J épületek felé. A kép közepén látható piros 'belefirkálás' már nyomvonal módosításra utal, ez a szakasz a Habarcstelephez vezetett.

Kazincbarcika, Békeváros iparvasút helyszínrajz

Kazincbarcika, Békeváros iparvasút helyszínrajz
Fotó: archív (1953.03.25.)

A tardonai bányavasút és a városépítõ kisvasút keresztezõdésének a terve 1953-ból.

Kisvasút a mostani Egressy úton az 1950-es években.

Kisvasút a mostani Egressy úton az 1950-es években.
Fotó: Képi Demokrácia Kazincbarcika - Kalydy Dóra

(A kép jobb alsó részén, az épülõ ház elõtt látható a vágány.)

Természetesen az évek folyamán a vágányhálózat folyamatosan változott annak megfelelõen, hogy hol készült el egy-egy ház, vagy hol kezdõdött el egy új építése. Így a folyamatosan változó nyomvonalat nem is olyan egyszerû követni. Rengeteg kérelem és helyszínrajz készült a nyomvonal változásokról (1), de volt olyan eset is, hogy ilyen nem készült, csak egyszerûen lefektették a szükséges szakaszokat. Így a vonalhálózat igazolására nemcsak a helyszínrajzokat, hanem a régi fotókat és leírásokat is fel kell használni. Egy dokumentum rendelkezésünkre áll - például a homokbányához vezetõ szakaszról -, a „Szemtanúk szavaival” címû könyv, annak is az 51 oldala, ami a bölcsõde alapjainak az elkészültérõl szól:

"Nem messze a homokbányához vivõ kisvasút mellett egy csomó száraz garnácsot vett észre. Ott áll az már évek óta. Lehet azóta, amikor az elsõ épületek építését elkezdték." (3) 

Természetesen NEM a tardonai kisvasútról van szó, hiszen az sohasem vezetett a homokbányához!

Egyébként a legstabilabb, folyamatosan meglévõ szakasz az Anyagraktár és a Homokbánya, valamint a Legényszállás között volt. A többi szakasz a város építésének megfelelõen változott.

A tardonai és a városépítő kisvasút kereszteződése az 1950-es évek közepén.

A tardonai és a városépítő kisvasút kereszteződése az 1950-es évek közepén.
Fotó: FORTEPAN / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

A képen jól látható az alulról felfelé - a homokbányától - haladó városépítõ vasút, ami az óvoda elõtt elkanyarodik - a kép közepén lévõ pici - õrháznál a kép bal oldala felé. (Az anyagraktárhoz.) A kis ház elõtt látható az azt keresztezõ tardonai kisvasút vágánya is.

Az anyagraktár 1960-ban.

Az anyagraktár 1960-ban.
Fotó: FORTEPAN / Mészáros Zoltán (1960.)

Sajnos kicsi a kép, így elmesélem, hogy mi látható rajta. A kép a már álló Irinyi Szakközépiskola tetejérõl készült. A kép közepén látható a normál nyomtávú BÉKE vágány, ahogy 'befut' az anyagraktárba. Látható két visszafelé kiágazó csonka vágánya is. A jobb oldali csonka vágány mellett látható a városépítõ vasút rakodója néhány kocsival. Ez egy kicsit lejjebb helyezkedik el a normál nyomtávú vágánytól. A kép hátterében a már létezõ Akácfa út felsõ szakasza és a környéken megépült házak is láthatóak.

Épül a Hámán Kató út 1961-ben.

Épül a Hámán Kató út 1961-ben.
Fotó: Fiatalok városa Kazincbarcika diafilm 1962 (1961.)

(Jobb oldalon jól látható a sín egy vagonnal.)

A kisvasút a Május 1. úton az 1960-as években. (A vágányok nem láthatóak, csak az oszlopnál álló, vasúti kereszteződésre figyelmeztető tábla.)

A kisvasút a Május 1. úton az 1960-as években. (A vágányok nem láthatóak, csak az oszlopnál álló, vasúti kereszteződésre figyelmeztető tábla.)
Fotó: Képi Demokrácia Kazincbarcika - Danó Ernő

Igaz, hogy ezen a képen a vágányok nem láthatóak, de figyeljük meg az oszlopnál álló vasúti keresztezõdésre figyelmeztetõ táblát!

Repülővágány a Május 1 és a Hámán Kató út alsó szakaszán, a `Kifli` mögé 1965 után.

Repülővágány a Május 1 és a Hámán Kató út alsó szakaszán, a `Kifli` mögé 1965 után.
Fotó: Képi Demokrácia Kazincbarcika - Veres Anikó - régi képeslap

(A kép jobb alsó sarka!)

Annyit lehet tudni még a kisvasútról, hogy az 1960-as évektõl kezdõdõen ún. 'repülõvágányokat' is alkalmaztak. Ennek az volt a lényege, hogyha szükséges volt, akkor egyszerûen a már elkészült úttestre telepítették a vágányt, amit a szállítások befejeztével nagyon gyorsan fel tudtak szedni. Egyébként is a város építése olyan gyors ütemben haladt, hogy az is elõfordult, hogy a már nem használt vágányokra egyszerûen rábetonoztak!

A kisvasút sorsáról az 1960-as évtõl kezdõdõen feljegyzés már nem fellelhetõ (1), így a végleges megszûnésének az idõpontja ismeretlen. De! Itt van ez a kép – az elõzõ -, aminek az elkészültérõl szintén semmit nem tudok. Ha elõvesszük a 'kronológiánkat', akkor azonnal behatárolható a fénykép keletkezésének az idõpontja. A Hámán Kató út és a Május 1 út már elkészült, áll a 'Mazsola' sora, a Május 1 úti Általános iskola, valamint már építik a Kórházdombot! Így teljesen egyértelmû, hogy a képnek 1965 után kellett készülnie!

Ezek alapján már könnyedén megállapíthatjuk, hogy a városépítõ kisvasút sorsa egybeforr a BÉKE vágányéval, így a teljes megszûnését 1968-ra tehetjük...

Végezetül a Kedves Olvasók elé szeretném tárni azt a térképet – a mai Google térképet igénybe véve –, amerre a kisvasút 'megfordult' a városban a fellelhetõ térképek, leírások és fényképek alapján. Két dolgot azért célszerû figyelembe venni. Az egyik az, hogy nem feltétlenül jutottam minden adathoz, így még más felé is kanyaroghatott a vonala, valamint azt, hogy egyben így a vasút SOHASEM létezett.


Térképmagyarázat

Felsõ lila vonal: A normál nyomtávú BÉKE vágány nyomvonala.
Alsó lila vonal: A 600 mm-es tardonai kisvasút nyomvonala.
Sárga vonalak: A 760 mm-es városépítõ vasút térképekkel is igazolható nyomvonala.
Piros vonalak: A 760 mm-es városépítõ vasút fényképekkel igazolható nyomvonala.
Piros számok: A fényképek elkészültének a helye, ami ezeket a szakaszokat igazolja.

A városépítő kisvasút egyik mozdonya.

A városépítő kisvasút egyik mozdonya.
Fotó: Képi Demokrácia Kazincbarcika - Fogarasi György


Források

(1) : Moór Attila – A Kisvasutak Baráti Körének a régi vonalhálózatokkal foglalkozó tagja. Nagyon sokat köszönhetek neki, amiért ellátott a szükséges információkkal, hogy ezt a kisvasutat a 'helyére tudjuk tenni'.

(2) : http://kisvasut.hu – A KBK honlapja.

(3) : Géczi Gyula – Nagy Gyula: Szemtanúk szavaival - 1956

(4) : www.wikipedia.hu

Legutóbbi módosítás: 2016-01-15 18:12

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline