Vétyem
(Moór Attila)
1948-ban Gruber Andor és Metz István okleveles gépészmérnökök a Gazdasági Tanács megbízásából felmérést készítettek az 1945-48 közötti években a MÁLLERD tulajdonába került erdei vasutak állapotáról és gazdaságos üzemeltetésük lehetőségéről.
A vétyemi szigetvasútról a következőket állapították meg:
"A.16.
Vétyemi Erdei Vasút
Nincs fővonali csatlakozása.
A csömödéri erdei vasút tartozékaként épült, egy illetve annak szárnyvonalaként, a 30-as évek elején, de a nagy szintkülönbség amely az utolsó szakaszt, Dömeföldi tetőt Páka fővonallal kötötte volna össze, megakadályozta annak kivitelét, és így Vétyem puszta körül 2 kisebb szárnyvonallal, összesen 6,8 km vasút épült meg két csúcsfordítóval.
A vasúton szállított erdőtermelvények közúti járművek közbeiktatásával jutottak el Dömeföldi tetőről Páka állomásra.
A vasút a volt Esterházy erdőbirtok feltárására készült. Az erdők többnyire ki vannak termelve, és egyelőre a meglévő fiatalos erdők nagyobb fatömeget nem szolgáltatnak. A vasút rendeltetése megszűnőben van, és előreláthatólag felbontásra kerül. Anyaga máshol nyer majd felhasználást.
Nyomköze 760 mm, a sínek 7 kg/fm súlyúak, a mértékadó emelkedő 30 ezrelék.
Járműállománya: 1 db gőzmozdony 9 db kocsi
Üzemi kiadás: 42 719 ft.
Teljesítmény : 31 624 árutonnakilométer.
A vasút teljesítménye kicsi, és gazdaságossága ennek folytán nem is kívánható. Az elért eredmények is csupán a fenntartás és karbantartás kis költségeivel indokolhatóak. " A Dömeföldi tetőre sikló szállította fel a rakott kocsikat. (Moór Attila 2014.02.15.)
|
Legutóbbi módosítás: 2014.02.15. 21:16
|
|