Tiszakécske - Negyven év zakatolás Tiszakécske szolgálatában

Izgalmas, fordulatos és egyedülálló a tiszakécskei gyermekvasút története. Azokban az években létesült, amikor a hírhedt közlekedéspolitikai koncepció jegyében kisvasutak és vasúti mellékvonalak tucatjait számolták fel egyik napról a másikra, s olyan időszakban szűnik meg a szemünk láttára, midőn az ország más területein a kisvasutak új virágkora van kibontakozóban, jelentős összefogások és pályázatok nyomán.

Fotó:

A szocializmus évtizedeiben az úttörőmozgalom terebélyesedésével, valamint a vasutas-utánpótlás nehézségeinek csökkentésére több úttörővasutat is létrehoztak hazánkban. Egy részüket korábban erdőművelési, mezőgazdasági, ipari célokat betöltő kisvasútjainkból szervezték át (Mátravasút, Börzsöny – Királyrét), néhány nagyvárosunk pedig, ahol a vasutasság évszázados hagyományai léteztek, saját pályák építésébe fogott (Budapest a Széchenyi-hegyen, majd Pécs és Debrecen is). Tiszakécske az utóbbi kategóriába illeszkedik, ám egyedülállóvá teszi, hogy évtizedes csúszással épül meg a vonal, ráadásul Kécske csupán egy közepes lakosságú magyar nagyközség volt ekkoriban, jelentősebb vasutas múlt nélkül (csupán a szolnok-kiskunfélegyházi mellékvonal kapcsolja be 1897 óta az ország vasúti vérkeringésébe).

A különös és nagyszerű ötlet Miskó István korabeli tanácselnök nevéhez köthető, aki a vasútállomás és a Tisza-part között álmodta meg a pályát, Tiszakécske turizmusának felvirágoztatására és a helyi közlekedés fejlesztéseképp. A község belső területein azonban a szűk keresztmetszetek és a sok közúti kereszteződés miatt túl költséges lett volna az építkezés, így csupán a Szabolcska utcától fektethették le a 760 mm nyomközű vágányokat, mintegy 1248 méter hosszban. Álom maradt az Újbögre való kivezetés is. Az építkezés – példás összefogással, fillérekből valósult meg. Műszaki felügyelő s üzemvezető gyanánt sikerült megnyerni id. Goóg Bélát, a MÁV műszaki főfelügyelőjét; a tanács a szükséges sínanyagot a felszámolás alatt álló sarkadi kisvasút ingyenes bontásával nyerte. Miskó régi barátja, Szűrszabó Gusztáv, a Hatvani Állami Gazdaság igazgatója pedig kijárta, hogy az ugyancsak ekkoriban felszámolt selypi kisvasút egyik C-50-es, Csepel-motoros mozdonyát átszállítsák. A személykocsik is innen, valamint a túrkevei, békéscsabai kisvasutakról származnak. A pálya önkormányzati tulajdonú területen haladt, egyszerűsített technológiával, helyből kinyert homokágyazatra épült, hasonlóképp minimalizálták a pénztár és a mozdonyszín költségeit. A tanácselnök népszerűsítette a kisvonat tervét a településen, miáltal a helyi lakosság társadalmi munkában néhány hét alatt, töretlen lelkesedéssel elvégezte az építkezést. Mozdonyvezetőnek zömmel helybéli traktorosokat, szerelőket alkalmaztak, akik tanfolyamon sajátították el a szükséges vasúti és műszaki ismereteket, s a későbbi kisebb pályafenntartási munkákat is egy helyi kft vállalta.

A lendületes és áldozatos munkálatoknak hála 1971. augusztus 20-án, jelentős városi ünnepség keretében a tanácselnök indítótárcsáját felemelve, sípját megfújva útjára bocsátotta az első szerelvényt a Tisza-part felé. Rövidsége ellenére egyedülálló és hangulatos pályán döcög végig 10-15 km/h-s sebességével az egy-két kocsis, kezdetben piros-kék, később sárga kisvonat: mintegy 625 métert a Tisza-menti hangulatos ligetben zakatol, majd csaknem ugyanennyit a nyaralótelkek közt kanyarog, melyek javarészt a megnyitás körüli években épültek. A nyitott kocsikban nagy kánikula idején is hűsítő volt az utazás, s a mozdony barátságos pöfögésén túl a bensőséges hangulatot az is emelte, hogy a mozdonyvezetőnek mindenkihez volt egy jó szava. A parkban sétáló, focizó fiatalok integettek az elzötyögő kisvonat utasainak, s a nyaralóházak előtti kiskertjükben dolgozgatók is felegyenesedtek a mozdony kedves füttyszavára, hogy tisztelegjenek az elhaladóknak. A gyerekek sokszor magáért az utazás kedvéért, egyéb cél nélkül is tettek egy kört a kisvonattal, s szüleik a végállomás előtt fényképezőgéppel kezükben várták az önfeledt fiatalokat. Az úttörők csoportjai kéthetes turnusokban, felváltva érkeztek az ország különböző tájairól, s egyszerre ketten teljesítettek kalauzi és térfelvigyázói szolgálatot a kisvasúton. Az első napokban újszerűsége okán, a későbbi években a fokozódó turizmus és a környékbeli gyerekek olthatatlan szeretete hatására viszonylag jelentős forgalommal büszkélkedhetett a kisvasút. Mindemellett a sűrű menetrend és a rendkívül kedvező jegyárak miatt helybéliek is több-kevesebb rendszerességgel használták bevásárlás, ügyintézés céljából a kisvonatot, főként esős időben. Így aztán évek során a kisvasút sajátos folklórja, az utazás jellegzetes szokásai, utas és vasutas közti bensőséges kapcsolatok sokasága jött létre, egyszóval Tiszakécske szerves részévé vált e sokszínű közlekedési eszköz.

Hiába avanzsált azonban a 90-es évek elején úttörőből gyermekvasúttá, a kisvonat járműveit és pályáját egyre inkább kikezdték a takarékos üzemmel járó fenntartási hiányosságok. A sebességkorlátozásokat kisiklás, majd üzemszünet követte. Az időközben várossá lett Tiszakécske vasútszerető polgársága azonban nem volt rest, s ismét összefogott, hogy gondos szakmai irányítás mellett, a híresen esős nyárban is rendbe hozza a pályát, az önkormányzat pedig a járműpark felújítására biztosított pénzösszeget. Így 1996. augusztus 20-án reményekkel telve, méltóképp ünnepelhették a helyiek a kisvasút 25. születésnapját, mely egyúttal bekapcsolódott az országszerte egyre népszerűbb Kisvasutak Napjai rendezvénysorozatba is. Istápot adott az Európai Falu ekkoriban kibontakozó nagyszabású terve is, melynek részeként a kisvasút előtt is új távlatok nyíltak. A kisvasút nyaranta tovább működött évi átlagosan 4000 utassal, mely a település és a vasút méreteihez képest akár kielégítőnek is tűnhetett volna, ahhoz azonban kevésnek bizonyult, hogy a jegybevételből eltartsa magát az üzem. Időközben a város nagyszabású fejlesztési tervei sorra elsikkadtak, a kisvasúti infrastruktúra és járműállomány ismét pusztulásnak indult, elhunyt a kisvasút utolsó két oltalmazója, Rédey Gyula üzemvezető és Bazsó Ferenc mozdonyszerelő, ráadásul a tulajdonos önkormányzat is fokozatosan levette róla kezét. Szezonálisan, menetrend szerint 2008-ban közlekedett utoljára a kisvonat, Panyik József vezette. A pálya jelenleg járhatatlan, s a megmaradt egyetlen mozdony és két személykocsi is újabb felújításra szorulna. Az önkormányzat pályázati pénzből egy gumikerekes „kisvonatot” vásárolt helyette, mely ugyan jelentősen mozgékonyabb „elődjénél”, azonban alig csillapítja a kécskei lakosságnak kisvasútja méltatlan pusztulása felett érzett fájdalmát.

A város idén negyvenéves kisvonata létrejöttét és egykor dicső múltját Tiszakécske nyíltszívű, vendégszerető, szülőföldjét, hagyományait, gyermekeit ápoló lakosságának, no meg az ügyét mindenkor felkaroló néhány kiváló helyi személyiségnek és derék vasutasnak köszönheti, cserébe messze földre szállította szülővárosa jó hírét. Joggal hihetnők hát, hogy e barátságos Tisza-menti kisváros különleges gyöngyszeme megmenekül az enyészettől s új támogatókkal szolgálhatja városa épülését. A legfrissebb hírek azonban arra utalnak, hogy még sötétebb viharfelhők gyülekeznek a kisvonat pályája és egyetlen megmaradt szerelvénye fölött, s ezen írás, melynek gondolata az évfordulós ünnep örömében fogant, végül halotti búcsúztatóvá lesz. Vajon maradt még elegendő erő és akarat Tiszakécske városában, hogy harmadszorra is segítő kezet nyújtson hűséges kis szolgájának?

Főbb források:

• a Tiszakécskei Önkormányzat irattára;
• Rédey Gyula: Tiszakécskei kisvasút, 2000;
• Tusnádi Csaba Károly: Magyarországi kisvasutak, 2000;
• kisvasut.hu

Önzetlen segítségükért köszönet illeti Tiszakécske Önkormányzatát, a városi könyvtár dolgozóit, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum könyvtárosait, többeket a vasútvonal mentén élők közül, valamint Batka Rolandot.

A szerző néprajzkutató, kisvasútbarát

Ön is hozzászólhat

Az e-mail címet csak az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk, nem jelenik meg és nem adjuk ki. Használható HTML címkék (tag): i és b, a megengedett legnagyobb hossz 1000 karakter.