| |||||||||||||||||||||||||||||
|
Debreceni fatelep belső kisvasútja A Zsuzsivasút végállomásánál lévő debreceni fatelepen a belső szállítást kisvasúti hálózat segítette. Debreceni vidámpark kisvasútja A Debreceni Vidámparkot 1960-ban hozták létre a Nagyerdő területén. Ennek keretében került sor a kisvasút kiépítésére is, melyet 1960. május 1-jén adtak át a forgalomnak. Az alakuló, épülő Vidámparkban az első építkezések egyike volt az 1100 m hosszú 760 mm-es keskeny nyomtávú vasúti pálya építése, mely 11 kg/fm-es sínszerkezetre, homokágyban, talpfákkal készült. A kisvasút C-50-es sorozatú, GV 4505 pályaszámú dízel üzemű mozdonya a Szerencsi Gazdasági Műhelyfőnökségtől érkezett, akárcsak a 4 db nyitott, egyedi kivitelű személykocsi is. Érkezését követően a kismozdony is besegített a Vidámpark és vasút építésébe. Csilléket húzott, ezen történt az építési anyagok, föld, homok szállítása. Debrecen városa a tulajdonát képezõ, a várostól 24-38 km távolságra, Gúth község mellett fekvõ 37,4 km2 kiterjedésû erdejét kívánta mûvelésbe vonni. A kitermelt fa elszállítására vasútra volt szükség. A város pályázatot hirdetett a vasút építésére, üzemben tartására és a kitermelt fa beszállítására. A pályázatot Kopf-Steinberger cég nyerte meg. A vasút elsõ szakaszát 1882. július 16-án nyitották meg. Ez a Debrecen-Fatelep - Nyírmártonfalva közötti 21,5 km-es szakasz volt. 1924-ben a Szolnok és Debrecen között vezető normál nyomközű vasútvonal örményesi állomása és a Schwarz család szapárfalui birtokai között 6,5 km hosszan, 600 mm-es nyomtávolsággal lóvontatású mezei vasút létesül. A vasút üzemengedélyét a Kereskedelemügyi Minisztérium 86980/1924-es számon Schwarz Gyula nevére állítja ki. Hajdúszoboszlói téglagyári kisvasút Gyermekkori élményeimet osztom meg erről a már nem létező kisvasútról. Részletek Gyimesiné Gömöri Ilona Polgár-telep, Bankpince Szőlőuradalom a hevesi homokon c. írásából. Kisújszállási Gazdasági Vasút története Ennek a kisvasútnak a története a II. Világháború után kezdődött. Kisújszállási Úttörővasút - egy el nem készült vasút története Az MSZMP Kisújszállási Városi Intéző Bizottsága, a Városi Tanács VB, valamint a városi úttörőcsapatok 1957 tavaszán közös kérelemmel fordulnak a MÁV igazgatóságához, hogy a Kisújszállási GV vonalhálózatához csatlakozva, a MÁV állomással szemközti Rákóczi ligetben számukra úttörővasút létesítésére engedélyt adjon. Olaszországból, Vittorio Formigari küldött oldalunk számára egy rövid élménybeszámolót a kónyai kisvasúton 1941-ben tett látogatásáról. Tiborszállás-Halmostanya kisvasút 1905. szeptember 27-én a nagyvasút megérkezett Tiborszállásra, 1917-ben pedig Gróf Károlyi Gyula kisvasutat építtetett Tiborszállás állomás és Halmos között, mert sáros időben lehetetlen volt másmilyen szállítási eszköz alkalmazása. Tiszajenő - Mira Gyógy- és Keserűvízforrás Rt. iparvasútja 1923-ban a Mira Gyógy- és Keserűvízforrás Rt. részére állították ki az iparvasút üzemengedélyét (58840/923). |
| |||||||||||||||||||||||||||
(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület -
Impresszum -
Hír küldés -
Üzenet Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline |