| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Simongáti Erdei Vasút (Marton Zsolt) Somogy Megyében az 1960-as években két erdőgazdaság létezett, a Kaposvár-Böhönye-Inke vonaltól északra az Észak Somogyi, ettől délre a Dél Somogyi. Mindkét területen egy-egy erdei vasút üzemelt, Mesztegnyőn és Kaszón. Ez utóbbi 1965-ben legfelsőbb utasításra (MSZMP) a Honvédelmi Minisztériumhoz került (ugyanis Kádár és Czinege elvtársak kedvelt vadászterülete volt itt). Így a déli terület gazdasága vasút nélkül maradt az északival szemben. Ráadásul elvész az arcképes vasúti igazolvány is, kiesnek a menetkedvezményi egyezségből. E gondolatoktól vezérelve az akkori vezérigazgató Németh Vilmos úgy döntött, vasutat épített. Érvei: a simongáti és pollai erdők kitermelt faanyagának Simongát MÁV megálló- rakodóhelyre és az itt lévő fafeldolgozó üzemhez, valamint Rinyaszentkirály község lakosainak a MÁV vonalhoz való szállítása. 1969. novemberében született meg a döntés a vasút építéséről, ami 1970. februárjában kezdődött meg, és 1971. nyarára már készen állt a vonal. A járműpark Dombóvárról érkezett, 2 db C-50-es mozdony, 14 darab teher, és 1 darab személykocsi. A járművek korábban a Szigetvár - Szentegát GV vonalán közlekedtek, így nem voltak újak, de a dombóvári kisvasúti műhelyben teljes felújítást kaptak, ezért jó állapotban érkeztek Simongátra. Viszont nagy meglepetést szereztek a dolgozóknak, ugyanis valamennyi 600 mm nyomközű volt, ami megfelelt korábbi "munkahelyük" nyomtávának. A probléma jelzése után Dombóvár minden kocsihoz küldött 760 mm nyomközű forgózsámolyokat. A vasút személyszállítása jóformán az erdőmunkások szállítására korlátozódott, ugyanis Rinyaszentkirály 1971-ben aszfaltutat kapott Görgeteg felé, így az utazni vágyók átszállás és gyaloglás nélkül juthattak el a MÁVAUT betérő járataival Nagyatádra, Barcsra és Kaposvárra. (A Pollai erdő végállomás - Rinyaszentkirály távolság 1,8 - 2,3 km volt.) A vonalon két megállóhely, a Rinyaszentkirályi úti kitérő és az Ikladi kitérő volt. Az előbbi megállóhelynek semmi forgalma nem volt, már csak azért sem, mert a 30+50 hektométernél tervezett szárnyvonal soha sem épült meg. Utóbbi megállóhely viszont azért volt fontos, mert az itt keresztező út jobbra, nyugati irányba 200 méterre lévő Ikladpusztára (Alsógörönd) vezetett; balra, keleti irányba pedig az innen 400 méterre levő vadászkastélyhoz. Az ide vezető utat még külön meg is jelölték, nejlonbugyit kötöttek az egyik fára. A vasút forgalmi adatai néhány esztendőben:
A Németh urat felváltó vezérigazgató azonban már nem volt híve a kisvasútnak, le akarta állítani. Értékelés: a vasút által feltárt területen a szállítási feladat az 1976/77. évben megszűnik, s több évtizedig nem fog ismét jelentkezni. Mivel a személyszállítási feladat is jelentéktelen, főleg saját dolgozók szállításából adódik, a vasút fenntartása nem indokolt, 1977-ben megszüntetendő. Komoly problámát jelent a magas állóeszközérték leírása (mintegy 6.000.000,- Ft.) A 9 kg/fm sínanyag értékesíthető. Kelt. 1974. december 31. Ezt viszont a Minisztérium csak akkor engedélyezte, ha a környező erdőterület faanyagát már teljesen letermelték, hivatkozva a vasút előnyére a teherautós kiszállítással szemben, amelyet a rossz talajviszonyok és a feltáró úthálózat hiánya akadályozott. Ami a szállítási nehézségeket illeti, a Minisztérium aggodalma nem volt alaptalan. Már a kisvasút építésekor a Pollai erdei végállomást csak úgy tudták elérni, hogy először a vizenyős, már-már mocsaras területen dorong utat építettek, és erre került a vasút felépítménye. Ezért még csapadékos időben, a talaj erős felázása esetén is közlekedhettek a fával rakott vonatok, amikor a teherautós szállításra gondolni sem lehetett. A vasút 1979. tavaszán szűnt meg, ám a dél somogyi erdészek nem maradtak vasút nélkül, hiszen időközben az észak- és dél somogyi gazdaságot egyesítették Somogyi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság néven. Így a mesztegnyői kisvasút révén továbbra is "vasutas erdészek" maradtak. *** Az elmúlt közel két évtized azonban nem mosta el nyomtalanul a kisvasút emlékét. Simongáton még működik a fatelep, melyet 760 mm nyomtávú kis hálózat szolgál ki. A farakások és a fűrész között kis kéttengelyes alvázakon utazik a fa. Megvan még a rakodó is, mellette pedig egy itt felejtett teherkocsi, földbe süppedve és gyommal benőve, talán még a kaposvári, simongáti zakatolásokról álmodik. A vasútüzem adatai:
Jellemző műszaki adatok:
A pálya adatai:
Vasútüzemi épületek: iroda és állomásépület, mozdonyszín és javítóműhely. Járművek:
Munkaerő létszáma:
|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület -
Impresszum -
Hír küldés -
Üzenet Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline |