kisvasut.hu - Kaszói Erdei Vasút -

Kaszó: Erdők hete kisvasutazás

2015.09.29 (Halász Zsolt dr.)



 Az Erdők hete alkalmából minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak Kaszóba! Október 3-án egész napos program célkitűzése, hogy a látogatók minél inkább megismerjék az erdőt, annak állatvilágát, illetve az erdészek összetett munkáját.

Különvonat Baláta megállóhelyen

Különvonat Baláta megállóhelyen
Fotó: Chikán Gábor (2013.04.11.)

A programsorozat kisvonatozással kezdődik (10 órai indulás), amikor is az érdeklődők a kisvonatozást követően a fokozottan védett Baláta- tavat látogathatják meg, miközben az idegenvezetők segítségével megismerkedhetnek annak élővilágával is.

A kisvonatozásról visszaérkezve a látogatóknak igény szerint lehetősége van egy ízletes, vadból készült ebéd elfogyasztására.

A délután folyamán több program lehetőség közül választhatnak vendégeink úgy, mint a kaszói vadaspark megtekintése, az Öregerdő tanösvény bejárása erdész szakember vezetésével, vagy a „Makk- szüret” kézműves foglalkozáson való részvétel, ahol a látogatók erdei melléktermékekből készíthetnek termésképeket és vidám állatfigurákat. Emellett a hozzánk ellátogató „erdőjárók” erdei iskolánk névadójával, Baluval, a vadászgörénnyel is megismerkedhetnek.

Részvételi díj:

- Egész napos program gyerekeknek 800 Ft, ebéddel 1900 Ft

- Egész napos program felnőtteknek 1200 Ft, ebéddel 2800 Ft

Előzetes bejelentkezés szükséges a +36-82/445-818-as telefonszámon 2015. október 1. (csütörtök) 12 óráig!

Elérhetőségek: www.kaszort.hu; udulo@kaszort.hu; Tel.: +36-82/445-818

Legutóbbi módosítás: 2015-09-29 21:39

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline