Gyöngyös, Mátravasút
Gyöngyös
Megközelítés
Menetrend
Díjszabás
Elérhetőség
Képtár
Partnereink





Felhasználói belépés
E-mail:
Jelszó:
English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

III. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap

2014.09.15 (Karap Krisztián)



Az EGERERDŐ Zrt. idén is megrendezte mátrai nyílt napját, rendhagyó módon a Magyar Turizmus Zrt. országos Kisvasutak Napja vándorprogramjával közösen.

Az év fájának ültetése

Az év fájának ültetése
(2014.09.06.)

9 óra 45 perckor gördült be az első vasúti szerelvény, majd személyautókkal és buszokkal érkező gyermekcsoportokkal és családokkal hamar megtelt a Mátrafüredi park.

A 10 óra után kezdőd megnyitó ünnepségen Dr. Jung László, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója beszélt a jelenlévőknek az elmúlt évek fejlesztéseiről, a Mátravasút megújulásáról, és az EGERERDŐ Zrt. közjóléti fejlesztéseiről. Megköszönte a Zalaerdő Zrt. támogatását, Rosta Gyula vezérigazgató úrnak, aki személyesen is jelen volt Mátrafüreden. Ugron Ákos úr a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára személyesen tisztelte meg a jelenlévőket és méltatta az állami erdőgazdaságok, köztük az EGERERDŐ Zrt. közjóléti fejlesztések terén elért sikereit. Horváth László úr a terület országgyűlési képviselője és Bozsik István, Gyöngyös város alpolgármestere szintén köszöntötték a szépszámú gyermeksereget és szüleiket, tanáraikat.

A megnyitó után vendégeink közösen elültették a parkban a 2014-es Év Fájának választott mezei juhar egy csemetéjét, majd Rosta Gyula vezérigazgató Úrral kiegészülve átadták a megújult Mátrafüredi Állomás megállóépületét.

A Mátravasút járatai egész nap telt kocsikkal közlekedtek, mindkét felújított állomást és a renovált gördülőállományt az utazóközönség számára bemutatva. Mátrafüreden a parkban 11 állomáson vezették be erdész szakembereink az erdőgazdálkodás rejtelmeibe a kicsiket és nagyokat egyaránt. Megtudhatták vendégeink, hogy Magyarországon az erdő területe törvényi keretek között közel 100 éve folyamatosan gyarapodik, hogy az átlag magyar állampolgár évente 1 m3 fát használ el és sok egyéb fontos információt az erdőről, az erdészek munkájáról.

Bemutatkozott hazánk több erdei kisvasútja és turisztikai látványossága. Délben Gyöngyi gőzös örökbefogadási ceremóniáján vehettek részt a látogatók, megcsodálhatták az idős gőzöst új pompájában. A gyerekek nagy örömére a színpadtól távol álló mozdony az örökbefogadóknak háromszoros füttyel köszönte meg támogatásukat!

Akik nem tudtak Mátrafüreden részt venni a Nyílt Napon, azok se keseredjenek el, október 2-án csütörtökön Egerben, az Érsekkertben újra Erdészeti Nyílt Nap!


EGERERDŐ Zrt.

Eger, Kossuth u. 18

Legutóbbi módosítás: 2014-09-15 07:13

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Ön is hozzászólhat

Az e-mail címet csak az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk, nem jelenik meg és nem adjuk ki. Használható HTML címkék (tag): i és b, a megengedett legnagyobb hossz 1000 karakter.

Az Ön neve:
E-mail címe:
Hozzászólás:
Mennyi harminchat meg harmincnyolc?
Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
A kiválasztott vasút helye kis térképen

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline