kisvasut.hu - Gyöngyös, Mátravasút -

A megújuló Mátravasút

2012.02.21 (kisvasut.hu)



A vasút életében a tavalyi esztendő mérföldkő volt a működés tekintetében. A haláltusát, üzemszünetet követően április 1-én megindult a személyforgalom, szakítva a korábbi évek szegényes menetrendi kínálatával.

A nosztalgiamenet kisérője

A nosztalgiamenet kisérője
Fotó: Kovalcsik Tamás

Az idén tovább bővülnek az utazási lehetőségek, amelyeknek elsősorban a lajosházi vonalon utazók örülhetnek. Húsvéttól Mindenszentek ünnepéig 2 órás ütemes menetrend szerint indulnak a vonatok a szárnyvonalon. A késő tavaszi, nyári időszakban pedig bizonyos napokon éjszaki sebesvonatok is közlekednek, egyenlőre még csak Lajosházáig. Másik lényeges változás ezen a vonalszakaszon, hogy hosszú évek óta újra lehet szerdán is utazni Lajosházára a nyári időszakban. Tavaly erre még nem volt lehetőség, mert a hétvége mellett csak péntekenként volt a vasút mellékvonalán közlekedés.

A mátrafüredi vonalon is van némi változás. Az első és az utolsó vonatok közlekedési ideje a főszezonban naponta, ezen kívüli időszakban pedig hétvégén is lehet velük utazni. Másik változás, hogy a déli vonatpár -a korábbi hétvége helyett- naponta fog közlekedni.

A legnagyobb változást talán az jelenti, hogy a lajosházi vonatok - egy vonatpár kivételével - nem Gyöngyösről, hanem Mátrafüredről indulnak. Ezzel megvalósul a közvetlen, átszállás nélküli eljutási lehetőség Mátrafüred - Lajosháza, illetve Lajosháza - Mátrafüred között.

A tavalyi, valódi kínálati menetrendet sikerül az idén még közelebb hozni az utazóközönség elvárásaihoz. Üres boltból sem eladni, sem vásárolni nem lehet. Vonat nélkül utasra sem lehet számítani, mint ahogy az elmúlt 7-8 évben ez be is bizonyosodott.

Az utasbarát menetrend életbeléptetésével nem értek véget az innovációs törekvések. A vasútüzem teljesen új, szintén élet- és utas közeli díjszabást vezetett be. Ennek leglényegesebb változása, hogy megszűnt a korábbi vonaljegyes struktúra, amelyet a km alapú díjszabás vált fel. Ennek lényege, hogy az utas a beutazott távolságnak megfelelően, az utazással arányos menetdíjat fizet.

Lajosháza egykoron; idén ismét egyre többen keresik fel a kisvasút e végállomását is

A vasút, mivel hazánk legmagasabban fekvő, turisztikailag legfrekventáltabb helyei közelében vezet, joggal várhatja a kirándulóforgalom fellendülését. Ennek érdekében az idén már napijegy is vásárolható, mely korlátlan számú utazást tesz lehetővé. Ugyancsak korlátlanul lehet utazni a 2 és 4 napos változatban kapható kiránduló jegyekkel. Mindkét jegyfajta érvényes a gőzmozdony vontatású vonatokon is.

A vasút vezetése gondolt a Pipíshegyen levő kiskert tulajdonosokra is. A valamikori gyakorlatnak megfelelően Gyöngyös - Pipíshegy viszonylatra "Szezonjegy" váltható, mely korlátlan utazásra jogosít a fenti viszonylatban márciustól a november eleji utolsó menetrendi üzemnapig.

A Mátravasút újra részt szeretne venni a főiskolai dolgozók és hallgatók kiszolgálásában. Részükre hirdették meg a "Városi jegy"-et a Gyöngyös - Felsőújváros - Nyúlmály viszonylatra.

Érdekességképpen említjük meg, hogy - kísérletképpen - a Gyöngyös-Nyúlmály, illetve a Gyöngyös-Toppancshíd viszonylat az új díjszabás szerint az autóbusz menetdíjával megegyező összegért érhető el.

Valószínűleg sokak tetszését el fogja nyerni, hogy - egyelőre még csak a Mátravasúton - megengedett a menetjegyekkel (igaz csak egy alkalommal) az útmegszakítás. Ha valaki tehát például Gyöngyösről-Mátrafüredre utazna, farkasmályi borkóstolóval, nem kell többé 2 db vonaljegyet váltania. Gyöngyösön megválthatja a jegyét a pénztárban Mátrafüredig, de a jegyvizsgálatnál már praktikus, ha jelzi a farkasmályi útmegszakítási szándékát. A jegyvizsgáló a menetjegyet leszállás előtt záradékolja, és ebben az esetben még ugyanazon a napon bármelyik másik vonattal folytathatja az utas az útját Mátrafüredig.

Szintén teljesen új lehetőség, hogy a menetjegyek a tervezett utazás előtt - akár már 30 nappal korábban - elővételben is megválthatók.

Ha hosszú éveken át egyszer már jól működött, miért ne működhetne ismételten a "betétlapos" rendszer. Ennek az a lényege, hogy a nyugdíjasok, a közalkalmazottak és a fiatalok "Kiegészítő betétlap"-ot válthatnak a pénztárakban, mely a vásárlás évében érvényes. Ezzel a névre szóló betétlappal korlátlanul válthatnak ismételten kedvezményes menetjegyet, ugyanakkor a nyugdíjas szelvényen és a közalkalmazotti utazási utalványon nem kell külön bélyegzési helyet igénybe venni.

A Mátravasút új díjszabása a kisvasut.hu weboldalról a Gyöngyös/Díjszabás menüpont alatt teljes terjedelmében elérhető.

Gyöngyössolymos 1977-ben teherkocsikkal; idén ismét gőzmozdonyos tehervonat közlekedett a lajosházi oldalban

Ismereteink szerint a tavaszi szezonkezdésre a vasúton bevezetésre kerül a gépi menetjegykiadás.

Tekintve a jelentős változásokat, csak gratulálni lehet azokhoz az eredményekhez, amelyet a vasút tavaly elért. A kisvasutak jelenlegi helyzetére egységes gyógymód nem adható. Minden vasútüzemnek saját magának kell felmérnie a környékén meglévő tartalékokat és ezeket ki is kell(ene) tudni használni!

Talán nem mellékes az a körülmény, hogy a hazai kisvasutak között az elszállított utasok számát tekintve a gyöngyösi kisvasút hosszú évek után felkerült a dobogóra, még ha csak a legalsó lépcsőre is.

Nagy öröm minden vasútbarát számára, hogy egy haldokló, végnapjait járó üzem szinte már a sírból támad fel és kelt - nem is akármilyen - új életre, így várjuk a 2012-es szezont, hogy milyen új változásoknak lehetünk tanúi a Mátrában.

Legutóbbi módosítás: 2012.02.21. 19:58

Hozzászólások

Tóth Sándor (2012-02-21 21:08:01)

Gratulálok a fentiekhez, végre az előre lépést, az előre mutatást látjuk.
2012-re sok-sok utast kívánok, amibe mi is igyekszünk besegíteni

Sarabetz Alíz (2012-02-24 06:39:44)

Ez szép és rendben is van. De a Szalajkaház szakasznak mi értelme volt vajon ? Most évekig ott fog állni a pálya míg szép lassan tönkremegy vagy megrongálják ? Ráadásul Szalajkaház egy nagy rakás semmi, ahová miért is kellett kiépíteni a pélyát súlyos milliókért, amikor más kisvasút felújítása vagy továbbépítése ezerszer értelmesebb és idegenforgalmi szempontból fontosabb lett volna ? Ezért ugye senkit sem terhel felelősség ???

K. Imre (2012-02-24 10:14:59)

Szerintem teljessen korrekt a díszabás és a menetrend is, tényleg példásan előre mutató. Az, hogy a Szalajkaház egy rakás semmi, ezzel vitatkoznom kell. Gyönyürű helyen van, Galyatető lábánál. Sokkal szebb, mint Lajosháza. Több értelme lenne Szalajkaházig menni a vonatnak, onnan könnyebben elérhetők az indegenforgalmi központok és az igazi erdei hangulat is ezen a szakaszon van.Nem gondolom, hogy bűn volt egy korábban megszüntetett vonalat újra üzembe helyezni. Nagy bűn volt megszüntetni anno. Azzal viszont egyet értek, hogy a hibát már régen ki kellett volna javítani és nem csak Lajosházáig menni kényszerből! Nem tudom, melyik kisvasút továbbépítése lett volna idegenforgalmi szempontból fontosabb? Ennek egy kis irigység íze van!

Sarabetz Alíz (2012-02-24 12:43:26)

Irigység íze ? Inkább keserűség, ugyanis a Márianosztra - Nagyírtás szakasz újjáépítése jelentős vonzerőt biztosítana a Börzsöny Kisvasút által egy páratlan, hegységet átszelő erdei hangulatos kisvasút megvalósulásában. Túrisztikai szempontból is igen lényeges fejlesztés lehetne, és mivel a két külső szakasz adott, az összekötés azonnal fellendítené a térség idegenforgalmát. ellentétben a Szalajkaházhoz vezető semminél véget érő pályával.

K. Imre (2012-02-24 13:40:39)

Csupán feltételes módokban beszélve, ha meglenne, akkor mi lenne.... Nyilván több, mint nélküle. Azonban, hogy erről az összekötő szakaszról milyen gazdasági számítások készültek, nekem ismeretlen. Olyan országgyűlési képviselőt kellett volna választani, aki képes lett volna az anyagiakat előteremteni. Dr. Magda Sándor Akadémikus Úr erre képes volt, amiért hála és elismerés illeti és elmarasztalás azokat, akik eddig még nem tettek semmit a hiba kijavításáért!
A másik pedig az, hogy a Börzsönyben a vonatjegy árai horrorisztikusak, a különvonatok díjai is valamelyik fejlett nyugati országot idézik. Ilyen balkáni fizetések mellett nem lesz, aki azt igénybe vegye. Akkor meg minek annyira erőltetni, ha saját magát számolja fel pillanatok alatt. Valamit előtte le kellene tenni az asztalra, aztán csapdosni.

Sarabetz Alíz (2012-02-24 13:51:56)

Nos igen, vannak akik el tudnak érni dolgokat. Az is tény, hogy a Mátravasút az utóbbi időben hatalmasat fejlődött és felismerte miként lehet az embereket elcsábítani. A Szob-Márianosztra szakaszra például a Volánbusz 250 Ft-ért, jegy nélkül akár 100 Ft-ért felvisz. Ezzel szemben a kisvasút csupán a dupla árért teszi ugyanezt. Ráadásul szinte egyazon időben indulnak mind a busz, mind pedig a kisvonat szerelvénye, és persze hogy az olcsóbb megoldást választják az utasok. Sose értettem miért jó párhuzamos időben közlekedtetni. Kellenének látványos elemek is a vonalra és érdekes programok amik vonzzanák a kirándulókat.

K. Imre (2012-02-24 13:52:28)

Ja, a véleményem továbbiakra is változatlan, nem keserűség az, hanem irigység beszél a mondandójából. Ha az én tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszédé is. Börzsönyben nincs összekötő szakasz, akkor a Mátrában is tűnjön a szalajkai rész. Nincs ott semmi, nem kell az oda... felháborító mentalitás!
Nem igen járt még arra, akkor bizonyára tudná, hogy hazánk második legmagasabb helye alatt, gyönyörű erdei környezetben van. Kényelmes sétával elérhető 2 órán belül Galyatető a valamikori csúcsfordítós üzemű vasút mentén, de Mátraszentimre is a blokkházi vonalon, ami hazánk legmagasabban fekvő községe /és nem pontja/ Pár perc kellemes sétával elérhető a József Attila Forrás, kiépített tanösvény és elkészített vadaspark várja az ember fiát. És egészen véletlenül turista utak csomópontja. Vásáros csicsa és bóvli az tényleg nincs, de az nem is kell az erdő közepére. Éppen ezért erdei!

K. Imre (2012-02-24 13:55:17)

Erről beszéltem, mint amit Ön is lát. Tessék olyan embert keresni a vasúthoz, aki rendbe tudja tenni az ottani kusza dolgokat is. Aki hozzáértő, az csodákra képes!

Róka Kmét (2012-02-27 08:23:30)

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a cikk utolsó bekezdését.

Hajrá Mátravasút !!
Hajrá Gyöngyös !!

James Bond (2012-02-28 20:54:48)

Szerintem ne csak a szomszéd tehene dögöljön meg, hanem úgy globálisan dögöljön meg az összes tehén :)

Miért? (2012-03-01 16:15:00)

Egyszer már kidobtak 450 milliót a felújításra és kb. 1 hónapig járt a kisvonat, mert az esőzés kimosta a talpfákat és a levegőben lógtak!

http://www.heol.hu/heves/gazdasag/ilyen-is-van-uj-vasutvonal-epult-262675

Közben a Füred-Gyöngyös közötti kerékpárút életveszélyes állapotban van, hegyikerékpárutak meg egyáltalán nincsenek!

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/bovult-erdei-kisvasut-matraban

Edina 32 (2012-03-01 21:49:07)

szerintem nagyon jó lesz ez így.tény és valo hogy sokmindenen kéne változtatni.pl ha már a bicikli utról b eszélünk,solymos és gyöngyös közé is tehetnének mert életveszélyes biciklivel azon az úton menni,és ugye nem egy biciklis halt már meg ott.úgyhogy ha Magda úrnak annyi pénze van,igazán megoldhatná ezt is.

Debreceni Aladár (2012-03-08 11:42:36)

Szerintem inkább akik építették a Lajosháza - Szalajkaház szakaszt, mindenkit ki kellene zavarni és önerőből helyreállítani a többszázmillióból épült és üzemképtelen hatalmas beruházást ...

Debreceni Aladár (2012-03-08 11:44:23)

Ja, és szerintem a MÁtrafüred-Lajosháza közvetlen vonatoknak is max úgy lenne értelme, ha Mátrafüred felöl nem jönne be Gyöngyösre hanem direktbe ráfodulna jobbra az útátjárónál ...

Debreceni Aladár (2012-03-08 11:45:16)

Így mit ér ? Sokba kerülő út és időben is rengeteg. ellenben Mátrafüredről busszal simán fillérekért lemegy az ember Gyöngyössolymosra.

Róka Kmét (2012-03-11 06:07:55)

Kedves Debreceni Aladár !
A dolgok minimális ismerete nélkül, ne Tessék már ilyeneket ide írni !!

Érdeklődő Ember (2012-04-12 16:19:43)

Üdv !
Mikor lesz ismét közlekedésre alkalmas a Lajosháza-Szalajkaház szakasz ???

Székly Panni (2014-03-14 10:34:30)

Állandóan csak a viták, sértegetések, egymás böködése. Igenis irja meg mindenki a véleményét, de úri (erdész)módon, ne "hőbörögve.
Szegény Fülöp Zoli bácsi forog a sírjában, hogy erdei vasuti utódai csak köpködnek egymásra.
Viselkedjünk, emberek!!
Barcsay dr erdőmérnök

Ön is hozzászólhat

Az e-mail címet csak az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk, nem jelenik meg és nem adjuk ki. Használható HTML címkék (tag): i és b, a megengedett legnagyobb hossz 1000 karakter.

Az Ön neve:
E-mail címe:
Hozzászólás:
Mennyi huszonegy meg negyven?
(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline