kisvasut.hu - Kovászna-Kommandó Erdei Vasút -

2010., Kommandói Napok

2010.08.08 (Markója Szilárd)



2010. július 31-én és augusztus 1-én újra szólt a gőzsíp a kommandói hegyek között.
Hajtányok a Bászka hídon

Hajtányok a Bászka hídon
Fotó: Németh Zoltán (2010.07.31.)

Erre az alkalomra Georg Hocevar a Budapesten 1911-ben épített, 764-243-as pályaszámú gőzmozdonyát hozta el, mely már Kommandótól az 5. kilométer végéig (Halom-tetői szárnyvonal) húzta az utasokkal teli szerelvényt. A vonalba, a 2. kilométernél újabb kitérő épült be, így rövidebb utat megtevő szerelvények is közlekedtek. A Sikló Egyesület tagjai is tették a dolgukat a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjaival karöltve: a kommandói fűtőházat teljesen kitakarítottuk. A mozdonyok körül mintegy 2-3 köbméter sittet hordtunk ki, a különböző helyeken heverő alkatrészeket a helyükre tettük. Külön ki kell emelni azt, hogy az évek óta szabad ég alatt álló, s emiatt folymatosan pusztuló Volga drezinát sikerült újra sínre állítani, és betolni a fűtőházba. A munkák mellett jutott idő a magyarországi kisvasút barátok három motoros drezinájának kipróbálásra is, akik csak emiatt a rendezvény miatt vállalkoztak a hosszú útra, Budapestről, Solymárról, Pécsről. A hajtányosok a Puszta-tető kitérőtől eljuttak a tizenegy éve nem használt, és több helyen foghíjas pályán a Sikló-Felsőre is.

A Sikló Egyesület külön szeretné megköszönni Borbáth Attila tanár úr segítségét, aki lelkes diákjai segítségével hatalmas munkát végzett a kommandói fűtőházban.


Az eseményekről fotóbeszámoló itt.


Egy 10 perces rövidfilm is készült a magyarországi hajtányosok útjáról.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.25. 12:17

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline