Kónyai lóvasút

Olaszországból, Vittorio Formigari küldött oldalunk számára egy rövid élménybeszámolót a kónyai kisvasúton 1941-ben tett látogatásáról.

A kónyai lóvasút szerelvénye battyog a nagyvasúti állomás felé
Fotó: Tasnádi László

1940-től 1942-ig Budapesten éltem a családommal, mivel édesapám itt dolgozott, az Olasz Iskola (Olasz Intézet?) igazgatójaként. 1941 tavaszán a Debreczeni Egyetem felkérte apámat, hogy tartson néhány előadást az olasz irodalomról, emiatt a család kb. egy hetet töltött ott a városban. Apám előadásait figyelemmel kísérte egy gazdag úrhölgy, akinek Kónya környékén voltak dohányültetvényei. Ez a hölgy meghívta apámat, hogy családjával együtt vendégeskedjen a birtokon található házában. Így hát egy reggel a debreceni MÁV állomáson vonatra szálltunk (melyet jellegzetes, kis kéttengelyes, akkoriban nyitott peronos kocsikból állítottak össze), és nagyjából egy órányi utazás után érkeztünk meg Kónya kis állomáskájára.

Az állomással szembeni teret elhagyva, jött a meglepetés: egy kisvasúti pálya futott ide egy dűlőúton, mely egy kétvágányú fejállomásban végződött, egyik vágányán egy jármű állt, melyet minden bizonnyal utasszállításra terveztek, és ló vontatta. Ez a fent említett hölgy saját vasútja volt, melynek minden kétséget kizáróan ráhordó szerepe volt a birtokról a nagyvasúti hálózatra (itt meg kell jegyeznem, hogy fiatal korom ellenére - 14 éves voltam akkor - már eléggé tájékozott voltam vasúti témákban). A kis kocsiban mindössze egy hosszában elhelyezett padot találtunk, melyen egyszerre legfeljebb hat vagy nyolc utas férhetett el, hogy a válluk összeért (én legalábbis így emlékszem). A kocsi nyugtalanul futott a kis pályáján, melynek a nyomtávolsága nem lehetett nagyobb 600 mm-nél, és úgy tűnt, mintha Decauville-féle repvágányokból lett volna összeállítva).

Egy számomra hosszúnak tűnő utazást követően, a dohányföldeket elhagyva érkeztünk meg a hölgy házához, mely csodálatosan nézett ki. Az én érdeklődésemet azonban jobban lekötötte a vasútüzem, melynek pályája befutott a ház mögé, ahol számtalan mellékvágány ágazott ki, hogy a mezőgazdasági épületeket kiszolgálja. Számtalan kéttengelyes lóré állt a vágányokon, a többit pedig vagy kézzel tolták, vagy lovakkal vontatták. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha villamosítanák a hálózatot.

Délután, ugyanabba a kocsiba szálltunk vissza, mellyel érkeztünk. Csatlakozott hozzánk a vendéglátónk is, hogy ellenőrizze a birtokát. Így jutottunk vissza a MÁV állomásra, és így végződött első (és talán egyetlen) látogatásom Kónyán.

Attól a több mint 70 évvel ezelőtti naptól kezdve rengeteget gondoltam erre a kisvasútra, a nagy házra és a hölgyre, aki ott élt és nem emlékszem a nevére (de talán soha nem is tudtam). De néhány részlettel szolgálhatok, ami talán segít a család felderítésében: egy bíró özvegye és zsidó származású volt; a Szálasi-kormány idején letartóztatták, majd néhány évvel később öngyilkos lett. Két további megfigyelésem: a Népköztársaság kikiáltása után a terület TSZ-esítve lett, és a lóvasút kb. 1983-ig tovább üzemelt. Ha valaki valaha is végigutazott ezen a vonalon, mindenképpen a nagy ház, és az azt körülvevő gazdasági épületek környékén kellett, hogy kiszálljon a vonatból. Érdekes volna látni, hogy mára mi maradt ebből a majorból.

Ön is hozzászólhat

Az e-mail címet csak az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk, nem jelenik meg és nem adjuk ki. Használható HTML címkék (tag): i és b, a megengedett legnagyobb hossz 1000 karakter.