kisvasut.hu - kisvasut.hu -

A hónap fotója - Balatonfenyves, 1977

2008.04.01 (Fodor Illés)



A GV 5713-as pályaszámú C50-es által vontatott személyvonat érkezik a 7-es út átjárójához 1977. július 8-án. A kép készítésekor még nem fénysorompó biztosította a kisvasút forgalmát, hanem két vágányzáró sorompó. Ezek kinyitása után jelzőőr állította meg az akkor még jóval kisebb forgalmú főúton közlekedő járműveket. A felvételt Rudolf Tyller készítette.
Személyvonat érkezik a 7-es út átjárójához

Személyvonat érkezik a 7-es út átjárójához
Fotó: Rudolf Tyller (1977.07.08.)

A balatonfenyvesi fénysorompót két és fél évvel később, 1979-ben telepítették (átadása december 21-én volt). A berendezést két fényjelző egészíti ki, melyeket a kisvasút forgalmi szolgálattevője kezel. A sorompót annak ellenére telepítették, hogy akkor éppen napirenden volt a kisvasút megszüntetése, de erre szerencsére a mai napig nem került sor. 1979-ben a kisvasút még jóval nagyobb forgalommal bírt, mint napjainkban, hiszen a somogyszentpáli, táskai és csisztai személyvonatokon kívül számos tehervonat is közlekedett a mezőgazdasági létesítményeket összekötő hálózaton.

(A fénysorompóval kapcsolatos információkat Balogh Imre bocsátotta rendelkezésünkre.)

Legutóbbi módosítás: 2008.03.31. 19:32

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline