kisvasut.hu
~ Almamellék ~ Balatonfenyves ~ Beregszász (UA) ~ Budapest, Gyermekvasút ~ Csömödér ~ Debrecen ~ Debrecen, vidámpark ~ Felcsút ~ Felsőtárkány ~ Gemenc ~ Gyöngyös ~ Hortobágy ~ Kaszó ~ Kecskemét ~ Kemence ~ Királyrét ~ Kommandó (RO) ~ Lillafüred ~ Mesztegnyő ~ Nagycenk ~ Nyíregyháza ~ Pálháza ~ Pécs ~ Szegvár ~ Szilvásvárad ~ Szob-Nagybörzsöny ~ Tiszakécske ~
Főoldal
Menetrendek
Vasúttörténet
Rendezvények
Kisvasúti napok
KBK
Könyváruház
Szakmai oldal
Képtár
Térképtár
Irattár
Linktár
Cikkarchívum
Újdonságok
GyIK
Partnereink




Felhasználói belépés
E-mail:
Jelszó:
English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

Harminc éve elmúlt valami...

2007.08.31 (Fegyverneki Attila)



1977. augusztus 31-én elment Nyírbéltekről az utolsó vonat Debrecen felé. Tehervonat volt. Tizenkét rakott teherkocsit vontatott, hiszen a vasút volt akkor ott az egyetlen lehetőség a szállításra, csak hát a nagypolitika úgy gondolta, hogy arra mégsincs szükség.
Körüljárás Hármashegyalján, háttérben a vasútvonal jelenlegi végét jelentő ütközőbak

Körüljárás Hármashegyalján, háttérben a vasútvonal jelenlegi végét jelentő ütközőbak
Fotó: Fodor Illés (2006.04.14.)

1998. január 19-én a debreceni MÁV Területi Egészségügyi Központ sárga PVC-jének fölöttébb gusztustalan mivoltát elemezgettem (kb 2,5 órája), mikor egy idősödő úriember odalépett hozzám, s megkérdezte, hogy van-e bent beteg a doktornőnél. Miután végigmértem a kicsit szakadozott küllemű és egy kissé bizalmaskodó stílusú figurát, közöltem vele, hogy van, de nyugodtan állítsa le a motort, vegye ki a főbiztosítékot, mert én leszek a következő, úgyhogy délig biztosan nem jut be.

Megismerkedésünk után a felől érdeklődött, hogy merrefelé dolgozom, miért jöttem vasútorvoshoz, stb... Válaszomban kifejtettem számára, hogy a Zsuzsivasút dolgozója vagyok és a pályaalkalmassági vizsgálat eredményéért jöttem. Erre a figura arca felderült, s közölte velem, hogy akkor jó, mert 1977. szeptember 15-ig ő is a vasút dolgozója volt.
Ezen szavak hallatán kicsúszott lábam alól a talaj, s úgy éreztem magam, mint aki most szállt le a hullámvasútról. A hatás fokozódott, mikor az alak kibökte, hogy ő hozta be az Mk48,2038-as géppel az utolsó, rakott menetrendi teheronatot 1977 szeptember 1-én, 0 óra 35 perces Debrecen-fatelepi érkezéssel. A sokkoló kezdet után szinte alélt állapotban hallgattam szavait. Nevét egy nemrégiben zajlott ügye miatt még nekem sem árulta el, nevezzük ezért mondjuk Jani bácsinak.

Jani bácsi a nagyvasúttól került át a Zsuzsira 1969 végén. Akkori beosztott gépére már nem emlékszik. Első napjának képe viszont még most is úgy lebeg szeme előtt, mintha tegnap történt volna: kijártak a fűtőházból a géppel, rázártak a személykocsikra, s mikor leszállt tátva maradt a szája, idézem: Annyi embert én még egy helyen sose láttam. Hat négytengelyes Bax személykocsiból állt a vonat, de a hat jegyvizsgáló már csak a lépcsőre tudott felkapaszkodni. Még az volt a szerencse, hogy az állomásépületben adták a jegyet, s így minden utasnak volt jegye. Annyi sok nép volt a vonaton, hogy további 10-15 lent álló ember már meg sem próbált felszállni, ezért előre húztunk az első vágányra, s a PFT a Trezinával (KVVG 4508) a vonat végére tette a saját szolgálati személykocsijukat. Így végre elindultunk, de a szabadságtelepi utazóközönség jobb híján a gép oldalára állt fel. Úgy mentünk kifelé, mint a cigányok a stráffal: elöl négy a kocsin tizennégy, körbe a kocsi oldalán huszonnégy, stb..

De ne higgye, hogy ez ritka eset volt. A vonatok mindennap zsúfolásig voltak tömve.

Aztán volt olyan a személyvonatnál, hogy Nyíracsádra a hosszú egyenesben 60-65 km/h-val érkeztünk.

Egy jópofa eset is történt ehhez kapcsolódóan. Volt az acsádi szakaszon egy vonalbejáró, aki állandóan hullarészegre itta magát, s ilyenkor azt sem tudta, hogy fiú vagy lány. Egy alkalommal hasonlóképpen részeg volt, s az ismerőse tanyájától a vágány felé imbolyogva elmentünk előtte az előbbi sebességgel. Az meg a pálinka jótékony hatása alatt elindult a pálya mellett a földúton Nyíradonyt keresve. A hülye fejét úgy megzavarta a gyors vonat, hogy azt hitte, a szalkai mellett gyalogol!

A továbbiakban Jani bácsi elmesélte azt is, hogy a kedvencei az előfogatolt tehervonatok voltak. Egy alkalommal megesett velük, hogy a 2027-es és a 2038-as gépekkel és sok Jah-val döngettek kifelé a szokásos tempóban, mikor a Gúthi erdőben eléjük szaladt egy szarvas. A jószágot a gép a fején ütötte meg, úgyhogy az rögtön megdöglött, de szerencsére nem trancsírozta szét a mozdony. Miután gyorsfékeztek és feltették a szarvast egy Jah-ra, ráterítettek valami ponyvát, aztán Nyírbélteken egy ismerős hentessel feldolgoztatták, s másnap a tehervonat két mozdonyvezetőjét és a három fékezőt kiporciózott szarvashús várta a bélteki forgalmiban.

Aztán olyan is történt, hogy nem szarvas koppant az éjszakai tehervonat gépén... Az összegöngyölt férfihullát a teher után közlekedő személyvonat találta meg a pályán. Két gép és sok-sok rakott Jah ment végig fölötte.

Ámulva hallgattam szavait. Végre egy ember, aki a MÁV DKV dolgozója volt! Aztán megkértem a rövid időre hivatkozva, hogy meséljen egy kicsit a végéről. S Jani bácsi mesélt. Megint csak az ő szavait írom le: Hát igen. Akkor már jó előre tudtunk mindent, mégsem akartuk elhinni. Azért biztos ami biztos alapon augusztus 31-ére beírtam magam dolgozni. Azon a napon mindenki szótlan volt. Az eddig nevetéstől - áh, dehogyis! röhögéstől - hangos műhelyben csak a negyvennyolcasok álltak szótlanul. A 2038-as nehezen indult be. S talán a hangja sem olyan volt már, mint azelőtt. A délutáni személyvonat utasai közt volt aki sírt, volt aki némán ült, s volt aki káromkodott. A vonathoz odajött a fűtőházfőnök is, és zavarában megkérdezte, hogy felszállhat-e a mozdonyra. Egyébként ő nagyon rendes és szakértő ember volt. Ha éjszaka fekve maradt egy gép csak szóltak neki, s ő volt, hogy pizsamában ment a segélygéppel a vonat után, s csinálta meg a mozdonyt. Mert nála alapelv volt, hogy gép fekve nem marad. De térjünk vissza 31-ére. A vonattal elindultunk kifelé, s megdöbbentő dolgot tapasztaltunk. Az emberek a tanyából kijöttek a pálya mellé, és siratták a vonatot. Szívfacsaró látvány volt.

Éjfél előtt néhány perccel ránéztem az órámra, s arra gondoltam, hogy mindjárt vége. Történetesen mi hoztuk befelé az utolsó tehert. Aztán mikor a másodpercmutató az éjfélre ért a fűtőházfőnök és én egyszerre nyúltunk a kürthöz. Ő előre, én hátra dudáltam, s akkor láttam az arcán, hogy könnyezett.

Fatelepre fél egy után 5 - 6 perccel érkeztünk. Miután végigtologattunk minden kocsit a hídmérlegen, a nagyvasúti kocsik mellé toltuk a Jah-kat, majd a 38-as Mk-val beálltam a fűtőházba. Irányt váltottam, majd leállítottam a motort, kivettem a biztosítékot és azt mondtam: vége. És akkor tényleg mindennek vége volt.

* * *

Férfiasan bevallom, a beszélgetés alaposan feldúlta a lelki világomat. Egész annyira, hogy az utolsó mondatok hallatán gombóc gyűlt a torkomban.

Jani bácsi ezek után feltette svájcisapkáját, köszönt, megígérte, hogy egyszer kilátogat a Zsuzsira, majd elment. Én pedig ott maradtam kavargó gondolataimmal, gyógyszerszaggal és az ocsmány sárga PVC padlóval valamint egy felejthetetlen beszélgetés élményeivel gazdagabban.

Legutóbbi módosítás: 1999-01-01 00:00

Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
Vasútkereső térkép

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline