kisvasut.hu - kisvasut.hu - | ||||
| Megmenekült az Mk48 2021-es - a LÁEV új dízelmozdonya lesz 2007.03.29 (kisvasut.hu) Egy használt, a MÁV által selejtezett dízelmozdonyt vásárolt a Lillafüredi Állami Erdei Vasutat üzemeltető Északerdő Zrt. Az Mk48 2021-est március 27-én szállították Kecskemétről Miskolcra, majd március 28-án a Bobo Kft.-be vitték, ahol megkezdik felújíását. Az Mk48 2021-es útban Kecskemétről Miskolcra 2007. március 27-én A Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) jelenleg négy Mk48-as, két C-50-es és egy B-26-os típusú dízelmozdonnyal rendelkezik, melyek az igazán nagy nyári utasforgalomban éppen elégségesnek bizonyulnak (előfordulhat, hogy a fővonalon olyan hosszú vonatok közlekednek, hogy mind a négy Mk48-ast használniuk kell, ilyenkor akár egy gép meghibásodása is problémát okozhat). Az idei évben a MÁV két Mk48-asát is selejtezte, a 2021-esre Kecskeméten, a 2028-asra pedig Nyíregyházán került rá a fehér S betű. Mindkét gép erősen lerabolt állapotban van, MÁVos pályafutásuk végén már csak alkatrészbányaként szolgáltak (a 2028-asban például már szinte semmilyen használható alkatrész sincs). A LÁEV a 2021-es újjáélesztéséhez fogott hozzá, amelyhez szerkesztőségünk nevében sok sikert kívánunk! Az Mk48 2021-es (KBK 2488,2044) mozdony életútja: 1961. november 8: Sikeres műtanrendőri próba után forgalomba áll a hegyközi kisvasúton Sárospatakon
| ||||
| (c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület -
Impresszum -
Hír küldés -
Üzenet Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline | ||||