Lillafüredi ÁEV
Lillafüred
Megközelítés
Menetrend
Díjszabás
Vasúttörténet
Elérhetőség
Képtár
Cikkarchívum
Partnereink





Felhasználói belépés
E-mail:
Jelszó:
English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

Pirostojás expressz és új információs iroda

2014.05.05 (Északerdő Zrt.)



A lillafüredi ökoturisztikai központban információs iroda nyílt a miskolci Turisztikai Desztináció Menedzsment és az erdészeti társaság közös szervezésében.

A visszaúton több fotómegállás is volt.

A visszaúton több fotómegállás is volt.
Fotó: Tatai András (2012.10.20.)

Két fontos esemény is történt húsvét szombatján az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél. Az ökoturisztikai központban nyílt információs ponton túralehetőségekről, és turisztikai célpontokról kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Október végéig a hét minden napján működik az iroda, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrendjéhez igazodva.

Ugyanezen a napon közlekedett első alkalommal a Pirostojás Expressz is, aminek több mint 130 utasa volt. Öt személyszállító kocsi telt meg a családokkal, ezért egy nagy teljesítményű mozdony húzta fel a szerelvényt a mahócai szárnyvonalon, Ortástető állomásig – ismertette Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója. Ortástetőn Erdész Nyuszi és Erdőtündér meglepetéssel, például házi süteménnyel várta az utazókat. Akkora sikerük volt, hogy szinte mindenki közös fotót is készített velük. Ezt követően a program a Csanyiki Erdészeti Erdei iskolában folytatódott, ahol különféle foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezekbe nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bekapcsolódtak.

Nagy sikere volt a Nagyszüleink konyhája programunknak, és a legkisebbek szívesen ismerkedtek az itt élő háziállatokkal is. Igazi húsvéti hangulatú, sikeres rendezvényen vagyunk túl, amin a tíz hónapos csecsemőktől a nagymamákig minden korosztály képviseltette magát.

Legutóbbi módosítás: 2014.05.05. 12:35

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások.

Ön is hozzászólhat

Az e-mail címet csak az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk, nem jelenik meg és nem adjuk ki. Használható HTML címkék (tag): i és b, a megengedett legnagyobb hossz 1000 karakter.

Az Ön neve:
E-mail címe:
Hozzászólás:
Mennyi tizenöt meg tizenhárom?
Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
A kiválasztott vasút helye kis térképen

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline