Kemencei Erdei Múzeumvasút
Járművek: személykocsik
Kemence
Megközelítés
Menetrend
Díjszabás
Programok
Vasúttörténet
Műszaki adatok
Járművek
Üzemeltető
Szállások
Látnivalók
Támogatók
Elérhetőség
Cikkarchívum
Képtár
Linktár
Partnereink





Felhasználói belépés
E-mail:
Jelszó:
English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

C474,0003 (Elnöki kocsi)



Az ún. "Elnöki" kocsink előéletéről keveset tudunk. A jármű, mint négytengelyes teherkocsi, az alvázára felerősített felépítménnyel tartálykocsiként üzemelt az Észak-Magyarországi Vegyiművek (Sajóbábony) területén, majd annak megszűnése után pőrekocsiként tárolták az üzem területén kívül. 2005 decemberében három bölcsőkocsi társával együtt szállítottuk Kemencére. Személykocsivá átépítése 2007-ben kezdődött el és 2008 tavaszán fejeződött be. A kocsi kialakításakor a már meglévő C474 sorozatú kocsik felépítését és jellegét vettük alapul, azzal a különbséggel, hogy ezt a kocsit már tetővel láttuk el. Rugózott forgóvázaival a vasút egyik legkényelmesebb kocsija. A nyári szezonban rendszeresen közlekedik.

Nevét Sólyom László volt Köztársasági Elnök látogatása alkalmából kapta, aki az elsők között utazott ezen a személykocsin.

Ülőhelyek száma: 16
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Súly: 1,5 tonna
Hossza ütközők között: .............

Az Elnöki kocsi.

Az Elnöki kocsi.
Fotó: Sági Balázs (2016.06.05.)

Legutóbbi módosítás: 2011.03.24. 01:00

Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
A kiválasztott vasút helye kis térképen

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline