kisvasut.hu - Kemencei Erdei Múzeumvasút - Járművek: személykocsik

Zárt személykocsik

A kisvasúton korábban egy zárt személykocsi volt, melyet a Fővárosi Villamosvasút (FVV) műhelyében készítettek az ötvenes években. A kocsiszekrény az 1928-tól gyártott "Bukfenc" becenevű közúti villamos sorozat pótkocsijának mintájára készült, a forgóvázak az 1940-es, 50-es években készített MASZOLAJ vázak voltak. A járművet az 1990-es évek elején egy ausztriai vasútbarát klub megvásárolta, jelenleg a schwechati kisvasúti gyűjtemény kocsiszínében lehet megtekinteni, gyönyörűen felújított állapotban. Azóta a Kisvasutak Baráti Köre több személykocsival gyarapította a járműállományt, de kezdetekben óriási gondot okozott zárt jármű beszerzése. A hideg, esős/havas időben történő vonatközlekedést a "Pélpusztai" és a "Dunakeszi" járművek beszerzésével és felújításával a közelmúltban megoldottuk.

B282,0001 (Pélpusztai kocsi)

A Kemencei Erdei Múzeumvasút újkori történetének első zárt személykocsijáról igen keveset tudunk, építésének helyét nem ismerjük. Kéttengelyes jellege miatt, a szegecselt váz, a rugókötegek kialakítása alapján a két világháború közti időszakot, osztrák vagy német gyártást feltételezünk. Az valószínű, hogy a jármű a végleges formáját a II. világháború után kapta; a technikai megoldások miatt helyi, házi átalakítás valószínű. A kocsi az Ádánd-Pélpuszta között közlekedő gazdasági vasút egyik utolsó megmaradt járműve, a vonalat érintő tanyák, tanyabokrok lakóit szállította, majd a vasút megszűnése után, a pélpusztai mezőgazdasági termelő szövetkezet egykori telephelyén tűzoltó palackok tárolási helyeként használták tovább a 2004-es felleléséig. Érdekessége a történetnek, hogy a megvásárláskor gyakorlatilag a kocsiszekrényt vettük meg, hiszen a futó- és hordmű nem volt vizsgálható, mert a jármű a több évtizedes állás alatt teljesen elsüllyedt a környező talajban. Daruzás után derült ki, hogy a futómű (tengelyek, csapágytokok, rugók, fékszerkezet stb.) teljesen intakt, hiánytalan. Felújítása a Királyréti Erdei Vasút paphegyi műhelyében kezdődött meg, az alváz kiegyengetésével, majd a kerékpárok 760 mm-ről 600 mm nyomközűvé átsajtolásakor került Felsőpeténybe, ahol megkezdtük a burkolat kialakítását. A jármű felújításának befejezése Kemencén történt, és itt nyerte el végleges, esztétikus belső kialakítását. Az ülések selejtezett UV villamosok pótkocsijainak léces fapadjai, a kályha igényes lakatosmunka eredménye. A felújítást saját erőforrásainkból végeztük el 2006/2007-ben. A Dunakeszi kocsi érkezéséig a vasút egyetlen fűthető, zárt személykocsija volt. Hidegebb időszakban rendszeresen közlekedik.

Szállítható személyek száma: 12 fő
Engedélyezett legnagyobb sebesség: 15 km/h
Hossza ütközők között: ...........
Súly: 2 tonna
Képek a felújításról.

B426,0001 (Tyúkól)

A kocsi a szegi kaolinbányából származik, faborítású bányavasúti népeskocsiként igazán különleges, egyedi példány. 12 ülőhelyes, viszont fékkel sajnos nem rendelkezik, így a KEMV vonalán önmagában nem közlekedhet. Különleges kialakítása miatt személykocsiként nem alkalmazható. A szabadtéri kiállítóvágányon megtekinthető.

B461,0007 (Dunakeszi kocsi)

A kocsi a Dunakeszi járműjavítóban készült a Királyréti Erdei Vasút számára, itt a 10-es pályaszámot kapta. Onnan a vasút 1978/81 közötti, 600 mm nyomközről 760 mm-re történő átépítésekor elkerült. Több kisvasútüzemet bejárt, Királyrétről Gemencre, majd Mesztegnyőre került. A KBK az akkori tulajdonos Mesztegnyői Erdei Vasúttal egy Balatonfenyvesről vásárolt Bak kocsiért elcserélte, ott ugyanis alig használták, tekintve, hogy az eredetileg 600 mm-re épített kocsi Mesztegnyőn 760 mm-es, idegen forgóvázakon, az akkori, nem túl jó pályaállapotok mellett bizonytalanul futott; a személyzet nem szerette. A kocsit a gyártó, a Dunakeszi Járműjavító újította fel több év alatt, rendkívül igényesen, az alváz, a szekrény, az utastér felújítása eredeti gyári állapotában készült el. 2011. december 5-én érkezett meg Kemencére. Nagy tömege miatt a nyári szezonban alkalmanként, a hidegebb hónapokban rendszeresen közlekedik. A kocsi vaskályhával fűthető.

A szállítható személyek száma: ....
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Hossza ütközők között:........
Súly: 8 tonna

Nyitott személykocsik

A kisvasúton az újraindulást megelőző időkben négy nyitott, vasvázas és valószínűleg több, fa felépítménnyel ellátott, favázas személykocsi üzemelt. Ezekből a 90-es évekre csak a négy vasvázas személykocsi maradt meg. Mind a négy kocsi teljes felújításon esett át 2000-ben, eredeti állapotuknak megfelelően. Négy éven át ez a négy kocsi szolgáltatta a vasút teljes személykocsi állományát. 2004-től a nyitott személykocsik száma jelentősen bővült, részben járműmentéseknek, részben a házilag épített járműveknek köszönhetően.

C263,0001 - C263,0003 (Kiskocsik)

Ezeket a kis személykocsikat házilagosan építették három vas kocsialváz felhasználásával. Építésük körülményeiről pontos adataink sajnos nincsenek; az 1950-es években készült korabeli felvételeken már ponyvával ellátva láthatók. A kis kocsikon favágók, vadászok, erdészek és alkalmanként kirándulók is utaztak, a féket a kocsin ülők kezelték.
Mindhárom kocsi teljes felújításon esett át 2000-ben. A kocsik pályaszámai: C263,0001; C263,0002 (hatszemélyes kocsik); C263,0003 (nyolcszemélyes kocsi). A 0001-es kocsit lapos kerekei miatt csak kisvasúti napokon, a Fekete-kúti szigetvasúton használjuk (mivel kéregöntésű kerékpárokról van szó, ezért a vékonysága miatt tovább nem esztergálható, az új kerékpár beszerzése pedig nagyon költséges). A 0002-es és 0003-as kocsik csak nagy utasforgalom esetén közlekednek.

C263,0004 - C263,0005 (Fűzfői kocsik, Villamoskocsik)

A balatonfűzfői, egykori Nitrokémia Ipartelepek területén lőszer szállítására használt kéttengelyes teherkocsik közül mentettünk meg néhány darabot a 2000-es évek közepén. Mivel a kocsik felépítése nagyon hasonló a Kemencén használt, hat fős kiskocsikéhoz, így azok mintájára két lőszeres kocsit házilagosan személykocsivá építettünk át 2006-ban. Üléseik egy valamikor Budapesten közlekedett, UV típusú villamos pótkocsiból származnak - innen ered a kocsik beceneve is. A 0004-es kocsi fékes, a 0005-ös fék nélküli kivitelű. Csak nagy utasforgalom esetén, alkalmanként közlekednek.

C265,0002 (Vadászkocsi, Kis Ganz)

Ez a különös kis személykocsi az ős kemencei járműflottához tartozik; a régi, archív felvételeken látható. Építésére vonatkozóan nem rendelkezünk más információval.

2004-ben a kocsit teljes felújításra a Ganz Vagon Kft.-be szállítottuk. Sajnálatos módon a felújítás ideje alatt a gyár csődbe ment, felszámolás alá került; a kocsi vázát - sok más fém tárggyal együtt - ócskavasként eladták. Mivel a birtokában voltunk a kocsiról készített tervrajzoknak, ezért - még a felszámolás alatt lévő gyárban - új vázat építtettünk helyette, így csak a csapágyak és a kerekek maradtak eredetiek. Ezért ez a kis kocsiváz lett az egykor világhírű Ganz vasúti járműgyártó vállalatok utolsó kocsiszekrény terméke.
A Jármű 2015-ös felújítását támogatta a Ganz Ifjúsági műhely.

Sajátos kialakítása miatt személyszállításra csak üzemi menetekben használatos.

Szállítható személyek száma: 4 fő

C422,0001 (Gondola)

A kocsiról eredeti építési dokumentáció nem lelhető fel, de vélelmezzük, hogy gyártási idő a két világháború közé tehető. Eredeti szolgálati helye valószínűsíthetően a balatonfűzfői iparvasút volt, ahol a süllyesztett középső raktérre, a hattyúnyak-vázas alvázra a hegy alatti lőszerraktárak alacsony alagútjai miatt volt szükség. Később az Észak-Magyarországi Vegyiművek (Sajóbábony) iparvasútjára került, ahol felépítményét eltávolítva tartálykocsivá alakították át. 2005 decemberében - több hónapnyi szervezés után - a jármű három társával együtt - immár tartály felépítmény nélkül - Kemencére került. A kocsi újjáépítésekor személyszállító felépítményt kapott, oldalpados, félig nyitott kivitelben, hasonlóan a többi kemencei kocsihoz. A középső alacsony padlószinthez igazodva az oldalsó ajtó alá kézzel kihúzható rámpa készült, melynek segítségével babakocsival, kerekesszékkel is fel lehet szállni. A sajóbábonyi kocsik érkezésével a személyszállításban használt járműveink komfort foka növekedett, ezek ugyanis rugózott járművek. A kocsi építése a 2013-as kisvasúti napra fejeződött be, a nyári szezonban rendszeresen közlekedik.

Ülőhelyek száma: 21, vagy 11 és 3 babakocsi/kerekesszék 
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Súly: 2 tonna
Hossza ütközők között: .............

C466,0001 (Pálházi kocsi)

Az utóbbi időben vadászkocsiként ismert jármű a Pálházi Erdei Vasúttól került hozzánk 2012 őszén, ahol már évek óta a használaton kívül állt, állapota időközben leromlott. A kocsi szegecselt alváza az Osztrák - Magyar Monarchia közös hadseregének hadivasútjaira készült, így a gyártási idő az 1910-es évekre tehető, egyéb adat sajnos nem ismert. A jármű forgóvázai azonban nem eredetiek, az 1960-as években nagy tömegben gyártott ún. Maszolaj teherkocsik/truckok forgóvázait kapta. A négytengelyes, forgóvázas, ún. futójárdás vagy futópallós, tetővel ellátott személykocsiban a személyek szállítása keresztirányban elhelyezett fapadokon történik, két külön szakaszban, melyek oldaljárdáról közelíthetőek meg, mindkét oldalról külön-külön ajtón át. A 2013-as kisvasúti napra készültünk el a felújításával. A komfortosabb utazás érdekében a kocsi elülső és hátsó részét később üvegborítással láttuk el. Ebből a muzeális értékű vagonból valójában kettő van a Börzsöny-hegységben: az eredetibb állapotú nagybörzsönyi kocsi a zárt változat, a forgóvázai eredetiek.

Szállítható személyek száma: 12 fő
Engedélyezett legnagyobb sebesség: 15 km/h
Ütközők közötti hossz:....
Súly: 2 tonna

C474,0001 (Érseki kocsi)

A két teljesen nyitott, négytengelyes személykocsi közül a legidősebb az úgynevezett "Érseki kocsi", melynek alvázát a pestlőrinci Orenstein & Koppel gyárban készítették az 1910-es években; majd 1924-ben házilagosan személykocsit készítettek belőle a környező erdőségek birtokosának, az esztergomi érsek látogatásának alkalmából. A jelenleg C474,0001 pályaszámú jármű 2000-ben főjavítást kapott, alvázát a Ganz Vagon Kft-ben, csapágyait a MÁV Északi Járműjavítóban újították fel, míg a fa elemek Kemencén kerültek a helyükre. 2001-ben visszakapta eredeti, zöld festését. A kocsi rugózatlan (ahogyan az eredeti kemencei vontatott járművek mindegyike), de a forgóvázak kidolgozzák az esetleges pályahibákat, futástulajdonságai jók. 2013-ban egy kisebb telepi "balesetben" megsérült a fa szekrényváz, de ezt hamar javítottuk, azóta a kocsi rendszeresen fut.

Ülőhelyek száma: 16
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Súly: 1,5 tonna
Hossza ütközők között: ..

C474,0002 (Ágy, Vasvázas, vagy helyi kifejezéssel "Vasrámás" kocsi)

A "Vasrámás kocsi" kifejezés lenne a legautentikusabb, hiszen a "ráma", mint szláv származású szó, teljesen magától értetődő Kemencén, ugyanis itt, az idősebbektől napjainkban is halható palóc dialektusban és használt szókészletben az említett kifejezés „keret”-et vagy „váz”-at jelent. A régi kemencei vasutasság „vasrámás kocsinak” hívta a négytengelyes vasvázas pőrekocsikat, amiket értelemszerűen rönkfa vagy sarang szállításra használtak. Kalácska István visszaemlékezései szerint az MD40-es mozdony napi normája hat-nyolc ún. „fakocsi” felvontatása volt az aktuális kitermeléshez, vagy kettő, maximum három darab „vasrámás kocsi”.

A kemencei telepen a 2000. évi üzemeltetésbe vételkor már csak rendkívül hiányos romok voltak fellelhetők. A KBK erőfeszítéseinek köszönhetően, különféle alkatrészekből egy kocsit összeépítettünk. Azonban az akkori fémmegmunkáló kapacitásunk nem tette lehetővé, hogy a kocsit üzemképes állapotúra hozzuk, sok alkatrészt kellett legyártani, ezért segítségül hívtuk a Nógrádi Térségi Vasút balassagyarmati műhelyét. A fűtőház akkori alkalmazottai társadalmi munkában (!) építették újjá a járművet, amit 2004 tavaszán hoztunk el Balassagyarmatról a szénszerelő daruval és a hozzátartozó, három darab, alulürítős szénszerelő csillével egyetemben. 2004-ben, Kemencén megkezdődött a faszekrény váz kialakítása Kalácska László (a kemencei vasutas dinasztia leszármazottja, lokálpatrióta) vezetésével. Azért, hogy a kocsi díszesebb legyen, a faszekrényt tartó oszlopok előre legyártott ágylábakból készültek; gömbölyűre esztergált oszlopfői miatt kapta az újkori „Ágy” elnevezést. A 2005 és 2008 között használt eredeti, rugózatlan forgóvázakat utaspanaszok miatt, továbbá a kapcsolási nehézségeket okozó ún. „tölcséres” ütközői miatt az akkor már felújítás alatt lévő, pályafenntartási célokra kialakított egyik sajóbábonyi eredetű bölcsőkocsi rugózott forgóvázaival kicseréltük; ezzel az utaskonfort jelentősen növekedett, megjelenésében pedig az ún. „Elnöki” kocsinkhoz idomult.

Érdekesség, hogy 2009-ben az „Ágyat” és az „Elnöki kocsit” érte a vasút személy- és járműsérüléssel nem járó egyetlen „közúti” balesete, ahol egy szippantós kocsival történt némi „affér”. A  közúti gépjármű figyelmetlenül tolatott egy kapubejáróban, és a Kemence végállomás felé közlekedő menetrendi vonat két kocsiját ("Ágy", "Elnöki") lelökte a pályáról. A vámosmikolai tűzoltók segítségével hamar visszakerültek a pályára a vasúti járművek, és egy műszaki átvizsgálás után visszatérhettek a forgalomba.

Az "Ágy" vagy "Vasvázas" vagy "Vasrámás" kocsink alapjárműnek tekinthető a kemencei flottában, folyamatosan üzemel.

Ülőhelyek száma: 16
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Súly: 1,5 tonna
Hossza ütközők között: ...

(...)

C474,0003 (Elnöki kocsi)

Az ún. "Elnöki" kocsink előéletéről keveset tudunk. A jármű, mint négytengelyes teherkocsi, az alvázára felerősített felépítménnyel tartálykocsiként üzemelt az Észak-Magyarországi Vegyiművek (Sajóbábony) területén, majd annak megszűnése után pőrekocsiként tárolták az üzem területén kívül. 2005 decemberében három bölcsőkocsi társával együtt szállítottuk Kemencére. Személykocsivá átépítése 2007-ben kezdődött el és 2008 tavaszán fejeződött be. A kocsi kialakításakor a már meglévő C474 sorozatú kocsik felépítését és jellegét vettük alapul, azzal a különbséggel, hogy ezt a kocsit már tetővel láttuk el. Rugózott forgóvázaival a vasút egyik legkényelmesebb kocsija. A nyári szezonban rendszeresen közlekedik.

Nevét Sólyom László volt Köztársasági Elnök látogatása alkalmából kapta, aki az elsők között utazott ezen a személykocsin.

Ülőhelyek száma: 16
Engedélyezett sebesség: 15 km/h
Súly: 1,5 tonna
Hossza ütközők között: .............

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline