kisvasut.hu - kisvasut.hu -

Szezonkezdet a kisvasutakon 2018

2018.03.20 (Halász Zsolt dr.)



A tavasz közeledtével újra megindul a forgalom kisvasútjainkon. A menetrendeket átböngészve örömmel láthatjuk, hogy ebben az évben több helyen ismét bővül a menetrendi kínálat. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, hogy az utasok, kirándulók hol, mikortól számíthatnak a vonatok közlekedésére.


Fotó: Halász Zsolt dr. (2012.05.05.)

Gőzmozdonyos nosztalgiavonatok közlekedésére az alábbiak szerint lehet számítani 2018-ban:

  • Gemencen: március 31-étól hétvégéken és ünnepnapokon Pörböly-Gyöngyösoldal viszonylatban,
  • Szilvásváradon eseti jelleggel meghirdetett közlekedési napokon,
  • Debrecenben, Csömödéren, Királyréten a Gyermekvasúton, Gyöngyösön és Nagycenken a gőzmozdonyok felújítás alatt állnak, közlekedésük a felújítás befejezéséig szünetel

Egész évben közlekednek a vonatok Balatonfenyvesen (minden nap), a budapesti Gyermekvasúton (április végéig hétfő kivételével naponta, májustól minden nap), Kaszón (kedd, csütörtök és szombati napokon), valamint Lillafüreden (március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, azt követően naponta).

Almamellék: április 12-től hétvégenként közlekednek az Almamelléki Erdei Vasút szerelvényei. A vonalon idén kettő helyett már három vonatpár közlekedik minden közlekedési napon.

Csömödér: április 21-től közlekednek a Csömödéri Állami Erdei Vasút szerevényei a menetrendet még nem tették közzé, addig pedig ünnepi alkalmakkor lehet a kisvasúton utazni

Debrecen: az előzetesen meghírdetett teljes üzemszünettel szemben, március 15-től hétvégén és munkaszünetes napokon, április 28-tól pedig kedden, csütörtökön is közlekednek a Zsuzsi Erdei Vasút szerelvényei.

Felsőtárkány: március 15-től hétvégenként újra közlekednek a Felsőtárkányi Erdei Vasút szerelvényei. (Nyáron, július 4. és augusztus 31. között a szerelvények szerdán, csütörtökön és pénteken is fognak közlekedni!) Idén ismét minden közlekedési napon négy vonatpár közlekedik a kisvasúton.

Gemenc: a Gemenci Erdei Vasút szerelvényei március 30-ig Pörböly és Malomtelelő között közlekednek kedd és szerda kivételével minden nap. Március 4-tól hétvégéken és munkaszüneti napokon 2 vonat is indul az erdőbe 11.00 és 13.35 órakor. A nyári menetrendi időszak március 31-én kezdődik és október 28-ig tart. Hétköznapokon 4 vonat közlekedik Pörböly és Malomtelelő között, hétvégén és ünnepnapokon Pörbölyről 4 vonat indul Malomtelelőre ill. 3 vonattal lehet eljutni Gemenc-Dunapartra. Keselyűsből 5 vonattal lehet Gemenc-Dunapart megállóig utazni. Szintén április 1-től közlekednek hétvégén és ünnepnapokon a Rezét gőzössel vontatott nosztalgiavonatok is, idén Pörböly és Malomtelelő között.

Gyöngyös: március 15-től (április 1-ig csak szabad és munkaszünetes napokon) közlekednek a Mátravasút szerelvényei a pályafelújítás miatt idén csak a mátrafüredi vonalon. Április 2-től a mátrafüredi vonalon naponta közlekednek a szerelvények, csúcsidőben akár 6 vonatpár közlekedésére lehet számítani.

Hortobágy: április 1-től hétvégenként közlekednek a Hortobágy-Halastavi Kisvasút szerelvényei. Nyáron, júliusban és augusztusban a szerelvények hétköznap is fognak közlekedni.

Kemence: március 30-tól hétvégente és munkaszünetes napokon utazhatunk a Kemencei Erdei Múzeumvasút szerelvényein.

Királyrét: a Királyréti Erdei Vasút szerelvényei március végéig hétvégente, április 1-től minden nap közlekednek.

Lillafüred: a LÁEV fővonalán Lillafüred-Garadna felé március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, március 29-től naponta közlekednek a vonatok. Mahóca felé az eseti jelleggel (május 26., július 21., szeptember 29., október 20.) meghírdetett különvonattal lehet eljutni!

Mesztegnyő: április 1-től kezdve hétvégenként közlekednek a Mesztegnyői Erdei Vasút szerelvényei.

Nagycenk: a Széchenyi Múzeumvasút szerelvényei pályafelújítás miatt nem közlekednek kb. augusztus végéig

Pálháza: március 29-től indul el a menetrend szerinti közlekedés. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban - az általánostól eltérő menetrend szerint - már április első két hétvégéjén is közlekednek a vonatok. Figyelem! A menetrend jelentősen megváltozik idén!

Szilvásvárad: a vonatok március 31-ig menetrend szerint csak szabad és munkaszünetes napokon, az követően naponta közlekednek. Szilvi gőzös különvonatként rendelhető.

Szob-Nagybörzsöny: március 15-től szabad és munkaszünetes napokon közlekednek a vonatok a teljes vonalon Szob és Nagybörzsöny között.

Vál-völgyi Kisvasút: április 30-ig hétvégente, május 1-től pedig naponta közlekednek a vonatok.

Legutóbbi módosítás: 2017-03-21 15:34

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline