Az üzemelő vasút

Megindul a faáru és személyszállítás lóvontatással.

A csarnavölgyi híd építése forgalom alatt. A képen Kalácska Ignác főpályamester látható
Fotó: archív

Az átlagos lejtés a hálózaton 25 ezrelék volt, a vonalak a Nagybörzsönyihez hasonlóan úgy épültek, hogy folyamatosan lejtettek a fafeldolgozók felé, így energiát csak az üres kocsik felvontatása igényelt. Tekintve, hogy igen meredek szakaszok is üzemeltek, a megfutamodás megelőzésére leleményes szerkezetet alkalmaztak. Ennek neve homokozó faléc, de a helyi neve egyszerűen fasín volt. Ezeket a fasíneket az acélsínek külső oldalán helyezték el, rájuk homokot szórtak. Haladáskor a kerék ezt elérte, a homok, amely így a futófelületre került, növelte a tapadást. 

A pályák 600 mm nyomközzel épültek, az 5 kg/m tömegű síneket 130-as (130 cm hosszú) faragott tölgy talpfákra szegezték. Alátétlemezeket az illesztéseknél és ívekben alkalmaztak, ahol a pálya nagyobb igénybevételnek volt kitéve. Ez volt a fővonalak felépítménye, a mellékvonalakon, melyeket olykor csak néhány évig használtak, általában 110-es dorongokat alkalmaztak. A legnagyobb ívsugár 1000 méter, a legkisebb 30 méter volt. 

A hidakat fagyálló kőből cementhabarccsal, vagy szárazon rakott ellenfalakkal építették, a tartószerkezet általában fa, de vasgerendázatot is alkalmaztak. A hidak nyílása 3-5 méter, magassága 1,1-2,5 méter között változott általában.

A közelítővonalak a meredek hegyoldalak miatt, ahol lehetetlen volt a nagy emelkedés folytán a szakaszokat összekapcsolni, úgynevezett különálló közelítővonalként épültek meg. A két pályaszakasz között a szintkülönbség helyenként a 80-120 métert is elérte. A faanyagot itt lecsúsztatták, legurították vagy egyszerűen ledobták.

A Királyházi Vasút: 29,6 km, a Csarnavölgyi Vasút: 21,5 km, vagyis a kemencei hálózat összesen 51,1 km hosszú volt.

Az üzem lóvontatással indult, a 'szőrösdízel' vontatás nem egészen 65 éven keresztül szolgált. Gördülőállományként kéttengelyes, 2 tonnás búrkocsik és négytengelyes, 4 tonnás vasrámás kocsik szolgáltak. A kisebbik kocsira 5-6 erdei űrméter tűzifa fért. A vasrámás kocsikat 1924-től alkalmazták. 

Hivatalos közforgalom sohasem volt, de a helyi igények miatt kéttengelyes, vaskeretes, fékes alvázakra padokat szereltek. Az így létrejött kocsik 6-8 személyt szállíthattak, az utazóknak a fék kezelése is feladata volt. Nagyobb fejlesztés a személyforgalomban csak az érsek látogatásakor történt, mikor egy négytengelyes nyitott személykocsit szereztek be, az Orenstein&Koppel (O&K) pestszentlőrinci gyárából. Ez a kocsi - ma is érseki kocsi néven ismerik - a kemencei telephelyen ma is megvan (az egyetlen négytengelyes eredeti személykocsi) és a régi vasutasok el is mesélik a történetét.

A végállomásokon Kemencén és Királyházán lakást és műhelyt építettek, a csarnavölgyi vonal végén volt a Dobó-istálló. A vonalon több kunyhó épült a számadók számára. Telefonvonalakat 1929-től az Érsekség épített ki.