Szegvár, kendergyár
Megközelítés
Szegvár
Képtár
Megközelítés
Vasúttörténet
Járművek
Üzemeltető
Látnivalók
Elérhetőség
Támogatók
Partnereink





English Deutsch Român Nyomtathat vltozat

Megközelítés



Autóval Szentes felől: a Szentes – Szegvár – Mindszent – Hódmezővásárhely útvonalon lehet Szegvárra eljutni. A 451-es főút felől érkezőknek Szentes előtt érdemes a főútvonal várost elkerülő szakaszára letérni. A vasúti felüljáró után az első lehetőségnél forduljunk balra, majd az út vonalvezetését követve a szegvári útra jutunk. A Kendergyár bejárata a vasúti átjáró után található, a legelső kapubejáró jobb kéz felől.

Vonattal Szentes és Hódmezővásárhely felől kétóránként van személyvonat a település irányába. Szegvár állomáson leszállva a falu felől található sorompó felé sétálva és azon átkelve, 5 perc alatt elérhető a Kendergyár bejárata. Szentesen lehetőség van a Budapest – Szolnok, a Budapest – Kiskunfélegyháza, illetve Hódmezővásárhelyen a Szeged és Békéscsaba felől érkező utasoknak a Szentes – Hódmezővásárhely között közlekedő személyvonatokra való átszállásra.

Vasúti menetrend: http://www.elvira.hu/

Volánbusszal Szegvár a Szentes – Szeged helyközi járatú buszokkal közelíthető meg. /Vigyázat, egyes járatok nem érintik a települést!/ A buszjáratok a „Szegvár Kendergyár” megállóhelyen megállnak. A buszmegálló az üzem főbejáratának közvetlen közelében lettek kialakítva.

Volán menetrend: http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/

Legutóbbi módosítás: 2013.04.18. 21:26

Kereső

Keresett szöveg:


Részletes képkereső


Képtár
Képtár

Vasútkereső
A kiválasztott vasút helye kis térképen

(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület - Impresszum - Hír küldés - Üzenet
Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline